Vasárnap a Hajdúböszörmény ellen folytatjuk az elődöntőben

2019-04-16

Tét nélkül, már az elődöntőre is gyakorolva fogadta az élvonalbeli alapszakasz utolsó fordulójában biztos második együttesünk a sereghajtó TFSE csapatát.

Női futsal NB I, 21. forduló. Szekszárd FC–TFSE 3–1 (1–0). Jv.: Pekoli (Petrovics, Rácz Z.). Szekszárd: Hargas – Kágyi, Lovász V., Buchmüller, Beke. Csere: Megyeri, Lelovics, Vaskovets, Jarova, Horváth K., Fáskerti, Ganczer. Edző: Micskó Márk.

Gólszerzők: Beke (4.), Kágyi (25.), Jarova (34.), illetve Kardosi (31.).

Micskó Márk ugyan nevezte kulcsembereit a találkozóra, de a fontosabb mérkőzéseket szem előtt tartva pihentette őket, így a megyebajnokságból felkerülő fiatalok bizonyíthattak edzőjüknek. A mieink sikere így sem forgott veszélyben, így sorozatban három sikerrel várhatják a rájátszást.

Az alapszakasz végeredménye: 1. Astra 44 pont, 2. Szekszárd 40, 3. Hajdúböszörmény 36, 4. Tolna-Mözs 23, 5. Gyula 19, 6. Miskolc 10, 7. TFSE 6 pont.

A két győzelemig tartó elődöntős párharc első mérkőzéseit már a hétvégén lejátsszák. Alakulatunk vasárnap 17 órától a bonyhádi sportcsarnokban a HTE csapatát fogadja, klubunk vezetése sok szeretettel vár minden szurkolót , mert nagy szükség lesz a támogatásukra. A második találkozókat két hét múlva, május első hétvégéjén rendezik fordított pályaválasztással.

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a