Tavaly még NB II-ben szereplő csapat vár Fejesékre

2019-10-25

Két meglepő, egyaránt egygólos vereség – a Dabas és a Dunaújváros ellen – után a feljutó Kelen SC-t legyőzte, míg idegenben a Szentlőrinc otthonában lejátszott rangadón egy pontot szerzett hétvégi riválisunk, a tavaly még NB II-ben szereplő BSS Monor csapata a legutóbbi fordulókban. A kék-fehérek hátránya nyolc pont az éllovas Pécs mögött. Folytatniuk kell a pontgyűjtést, ha nem akarnak még jobban leszakadni, ráadásul nagyon tapad rájuk a két Fejér megyei alakulat, az Iváncsa és a Dunaújváros. Horváth Dávid vezetőedző együttesének tagja a korábbi válogatott támadó, Hrepka Ádám. A 32 esztendős Hrepka 225 NB I-es mérkőzésen 58 gólig jutott, az MTK-val 2008-ban magyar bajnoki címet szerzett. Légióskodott Hollandiában és Izraelben is, míg a magyar válogatottban három alkalommal futballozott. A csatár a Pécsi MFC elleni rangadón (2–2) még csereként állt be, azóta öt mérkőzésen lépett pályára kezdőként, s két gólt szerzett a Dunaharaszti és az FC Dabas ellen.

Az elmúlt két fordulóban, a Dabas-Gyón és a Rákosmente ellen könnyen megszerezhető pontokat ajándékoztunk ellenfeleinkneknyilatkozta Dienes Pál vezetőedző.A pontvesztéseket elsősorban egyéni hibáknak köszönhetjük. Védekezésben követtünk el alaphibákat, de ha a kialakított helyzeteink számát nézzük, akkor is sokkal előrébb tarthatnánk. Az élmezőnyhöz tartozó Monor ellen nehéz dolgunk lesz. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el. Lékó Roland és Rácz Ferdinánd játékára továbbra sem számíthatok.”

A 12. forduló párosítása: Dunaharaszti MTK–Iváncsa KSE, Pécsi MFC–FC Dabas, THSE-Szabadkikötő–Dunaújváros, Budapest Honvéd-MFA II.– Kelen SC, Kecskeméti TE Hufbau–Szentlőrinc SE, Rákosmente KSK–HR-Rent Kozármisleny, Dabas Gyón FC–Taksony.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a