Remekül rajtoltak U19-es lányaink

2022-09-08

Jól kezdte a szezon U19-es lány csapatunk, mely eddigi két mérkőzéséből két győzelmet szerzett meg. A hat pont mellé eddig tizennyolc lőtt és nulla kapott gól párosult. Mondhatni bajnokesélyes formával indult ez az idény is.

“Az Astra csapatával kezdtük a bajnokságot, ekkor még kicsit akadozott a gépezet. A mérkőzést szerencsére megnyertük, de a mutatott játékunkra egyáltalán nem vagyok büszke. A második meccsünk nagyon jól sikerült, de azon az NB I.-es keretből tíz ember is visszajátszott.”

“A legfontosabb az volt, hogy begyűjtsük mindkét találkozón a három pontot. Hétvégén hazai környezetben fogadjuk a Paks gárdáját, bízom benne, hogy őket is sikerül majd legyőznünk. Természetesen most is lesznek visszajátszó játékosok, de alapjában véve az Astra elleni kerettel futunk neki a mérkőzésnek.”

“Érkeztek új játékosok a nyáron, de Ők zömében az NB I.-es kerettel dolgoznak. Igyekeznek beilleszkedni a csapatba és próbálják felvenni a ritmust. A szezon előtt nem gondoltunk a bajnokság megnyerésére, de az eredményeket látva ez most már az egyik titkos célunkként szerepel.”

“Vannak olyan csapatok, akikről egyelőre nem tudunk még sokat. Pont erre a sportágra igaz, hogy minden mérkőzés más. Csak a látott eredményekből tudunk kiindulni. Ha a felnőtt csapattal együtt edző játékosaink rendszeresen tudnak szerepelni az U19-es bajnokságban, akkor nagy valószínűséggel jó helyen fogunk végezni.” – nyilatkozta Kágyi István, vezetőedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a