Második lett U11-es csapatunk Kecskeméten

2022-09-06
U11-es alakulatunk második helyet ért el a hétvégén, Kecskeméten rendezett utánpótlás tornán. Kiemelkedő eredmény ez korosztályuk számára, hiszen a megmérettetésen számos, neves akadémista csapatot is sikerült maguk mögé utasítania Bierer Zoltán együttesének.
“Az utolsó pillanatban beugró csapatként vettünk részt a tornán. Két hatos csoportban zajlottak a mérkőzések, ahol a csoportmérkőzések után egyből a helyosztók következtek, a két csoportgyőztes játszotta a döntőt, a csoportmásodikak játszottak a 3. helyért. A sorsolásnak köszönhetően a  gyengébb csoportba kerültünk, amit sikeresen ki is tudtunk használni és a 4 győzelem mellett, egyedül az utolsó mérkőzésünkön szenvedtünk vereséget, de ez is belefért ahhoz, hogy a csoport élén végezzünk és készülhettünk a döntőre.
“A döntőt a PMFC csapatával játszottuk. Nagyot küzdöttek a srácok, de egy jobb csapat ellen szenvedtünk vereséget, ám így sem lehetünk csalódottak, eredményesen és sokszor szépen játszva sikerült megszerezni a 2. helyet. Egyéni díjat is sikerült nyernünk, a szervezők Manhalt Mártont látták a torna legjobb játékosának, aki a teljesítményét a döntőn lőtt félpályás góljával koronázott meg. Marci mellett, kiemelkedő teljesítményt nyújtott még a csapatból Gyöngyösi Gergő, Jelusics Balázs és kapusunk Csata Botond, de az egész csapat előtt le a kalappal, Gratulálok Mindenkinek!” – nyilatkozta Bierer Zoltán, vezetőedző.
Csapatunk mérkőzései:
1. forduló: UFC – Jászfényszaru VSE 6:0
2. forduló: UFC – SC Hírös-ÉP 3:0
3. forduló: UFC – Mészöly Focisuli SE 2:1
4. forduló: UFC – Félegyházi TSI 2:1
5. forduló: UFC – Szentesi Kinizsi 1:2
Döntő: UFC – Pécsi MFC 1:5
Végeredmény:
1. Pécsi MFC
2. Szekszárdi UFC
3. Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia
4. Szentesi Kinizsi
5. Békéscsaba 1912 Előre
6. SC Hírös-ÉP
7. Paksi FC
8. Félegyházi TSI
9. Okos-Foci Műhely
10. Mészöly Focisuli SE
11. SZEOL
12. Jászfényszaru VSE
2. helyen végzett csapatunk névsora: Csata Botond, Csata Csaba, Gyöngyösi Gergő, Jelusics Balázs, Kiss Bálint, Kocsis Bence, Lendvai Gergő, Manhalt Márton és Péter Gergő.
Hajrá SZUFC!

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a