A szezon meglepetéscsapatát fogadjuk.
Mindkét gárdának szüksége van a pontokra, de míg mi a kiesés elkerüléséért harcolunk, a vendég Szentlőrinc SE a feljutásért. Hiába csúszott le a tabella első helyéről a baranyai együttes, a piros-feketék nem adják fel. A Baranya megyei rangadón megérdemelt győzelmet arattak – 4–0-ra verték a Kozármislenyt –, így továbbra is nyílt a bajnoki címért zajló versenyfutás. (Turi Zsolt vezetőedző legénysége két héttel ezelőtt, a Pécsi MFC elleni derbin 2018. november 25-e után hagyta el ismét vesztesen a pályát.)
Az NB III-as fociportálnak csapatkapitányunk, Arena Ármin arról beszélt, hogy a tabella első felében lévő csapatokkal mindig jó meccseket játszunk. Hozzátéve azt is, a hátralévő hét bajnoki találkozón mindenképp ponto(ka)t kellene szereznünk. Persze a vendégek számára sem mindegy az eredmény, a bajnoki címről és feljutásról szövögetett fantáziaszál megragadása érdekében nem engedhetnek meg magunknak egy botlást.
Ármin megjegyezte, megpróbálunk nem foglalkozni a mögöttünk álló csapatok eredményeivel, de teljesen természetes, hogy a pontvadászat véghajrájában mindenki a tabellát nézegeti és számolgat.