Győzelem a Majos ellen

2022-10-09

Az NBIII. Közép csoport 12. fordulójában a Szekszárdi UFC a szomszédos, Majos együtteséhez látogatott. A győztes mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.

“Amit taktikailag elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani a mérkőzés folyamán. Egy jól felkészített csapat ellen kellett megnyernünk ezt az összecsapást, úgy, hogy ez egy Tolna megyei rangadó volt. Célunk a Majossal szembeni veretlenségünk megőrzése volt.”

“Végig uraltuk a mérkőzést, úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg a meccset, talán nagyobb gólaránnyal is sikerülhetett volna, hiszen a lehetőségeink megvoltak erre. Sajnos a ziccereinket kihagytuk, de ami bíztató, hogy két rögzített helyzetből is sikerült gólt szereznünk.”

“A mérkőzés elején magasan védekeztünk, ebből kifolyólag hamar elfojtottuk az ellenfél támadás építését. Sokszor szereztünk olyan pozícióban labdát, hogy kontrákat tudjunk vezetni. A gólon kívül is volt 3-4 ilyen lehetőségünk még.”

“Ha ennyire motiváltan és fegyelmezetten játszik a csapat, mint a mai mérkőzésen, akkor bárki ellen sikeresek lehetünk. A Majos eddig egyetlen vereséget szenvedett el hazai környezetben, ellenünk pedig helyzetig is alig jutottak el. Nagy elismerés ezért a fiúknak.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/12/1735966.html

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a