Csak kapufáig jutottunk, a Hódmezővásárhely egy bombagóllal jobb volt

2018-11-17

Közép-csoport, 15. forduló. Szekszárdi UFC–Hódmezővásárhelyi FC 0–1 (0–0). Jv.: Sipos K. (Kiss B., Perák).

Szekszárd: Lékai – Rácz F., Dudás D., Károly V., Lékó – Arena Á. – Kvanduk J., NAGYVÁRADI (Márton E., 60.), Major P. – Dombi G. (Farkas K., 76.), Csigi (FEJES, 55.). Vezetőedző: Kvanduk János.

Hódmezővásárhely: Krnács (Kandó, 21.) – Geiger, Tóth J., Jankelic, Szabó Cs., Szabó M. (Bürgés, 79.), Darida, Mezei, Katona, Vass, Bódai (Kiss R., 90.). Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Még a mérkőzés előtt is két helyen módosult csapatunk összeállítása: Füredi Patrik betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, Nánási Attila pedig a bemelegítésnél sérült meg, így a kispadon találta magát U19-es együttesünkből Farkas Kevin János és Béla Máté. Csapkodó játék jellemezte a 90 percet, szinte csak pontrúgások után adódtak lehetőségek mindkét kapu előtt, végül egy jól eltalált lövés döntötte el a három pont sorsát. Hazai szempontból a meccs pozitívumának mondható, hogy Major Péter kezdőként, Farkas Kevin csereként karrierje első felnőtt NB III-as bajnoki mérkőzésén lépett pályára. A történeti hűség kedvéért jegyezzük meg, alakulatunkban néhány játékos betegen, vagy sérülten is vállalta a játékot.

Gólszerző: Geiger (81.).

Kvanduk János: – Ebben az összetételben ennyire vagyunk képesek.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a