A két ünnep között tartották meg a Focivilág Kupát Kozármislenyben. Három napon keresztül mérkőztek meg egymással a csapatok, 27-én és 28-án felnőtt, illetve öregfiúk bajnokság zajlott. Klubunk a harmadik napon volt érdekelt a junior kupán, ahol U14-es csapatunk végül az igen előkelő harmadik helyezést érte el.
A megmérettetésen szerzett tapasztalatoktól a napokban a 31. születésnapját ünneplő vezetőedzőnket, dr. Balogh Istvánt kérdeztük, valamint nyilatkozott még Kovács Balázs is, akit a torna legjobb játékosának választottak illetve kapusunk, Moszbauer Balázs, akinek ismét számtalan bravúros védés fűződött a nevéhez.
„Nagyon színvonalas tornán vettünk részt, hálásan köszönjük a meghívást és a lehetőséget Tóth Attilának! Véleményem szerint a PMFC kimagaslott a tornán, azonban büszke vagyok a a fiúkra, hogy egészen a mérkőzés végéig 2-2-es állás mutatott az eredményjelző, majd csak a legvégén tudta kihasználni a lehetőségeit ellenfelünk. Összességében elégedett vagyok a fiúkkal, büszke vagyok rájuk a megszerzett bronzérem miatt. Most már csak a nagy pályára készülünk, hamarosan kezdjük is a tréningeket, addig is otthoni edzést végeznek a játékosok. Kiemelem Kovács Balázs teljesítményét, akit a torna legjobb játékosának választottak, de nagy kapusbravúrok fűződtek Moszbauer Balázs nevéhez, illetve Gyarmati Zsülien egymaga kiosztott 8 gólpasszt, továbbá Demény Zsombor mindössze 11 évesen mérkőzéseket döntött el góljaival!” – értékelt dr. Balogh István, vezetőedző.
“A téli felkészülésünket ezzel a színvonalas tornával igyekeztünk megkoronázni. Nagyon élveztük minden percét a játéknapnak. Szerettük volna megszerezni az aranyérmet Mesterünknek születésnapja alkalmából, de a III. helyezéssel is nagyon elégedettek és boldogok vagyunk. A csapat nagyon jó volt, jól össze tudtunk dolgozni. A meccsek elején kicsit álmoskásan mentünk fel a pályára, de mindig belejöttünk és nagyon jó mérkőzéseket játszottunk. Nem volt olyan ember a csapatban, aki lehajtott fejjel ment le a pályáról. Mindig össze tudtuk szedni a gondolatainkat, a szívünkben csak a Foci volt. Ez úton is szeretnék gratulálni a csapatnak, fantasztikusak voltak most is! HAJRÁ SZEKSZÁRD!” – nyilatkozta Kovács Balázs.
„Rangos focitornán vehettünk részt Kozármislenyben, erős csapatok ellen. Annak ellenére, hogy a PMFC csapatától vereséget szenvedtünk és a PVSK elleni küzdelemben alul maradtunk a döntőbe jutásért (amit nagyon sajnálok) mégis elégedett vagyok, hiszen a hazai pályán játszó Kozármislenyt legyőztük. Így kerülhetett a fényesen csillogó bronzérem a nyakunkba. Köszönöm a csapatomnak a küzdelmes hozzáállást és edzőmnek a fáradhatatlan, kitartó munkáját! Hajrá Szekszárd!!!” – mondta Moszbauer Balázs.