Beharangozó: A Ferencváros érkezik lányainkhoz

2022-09-09

A Simple Női Liga NB I. negyedik fordulójában a Szekszárdi WFC együttese fogadja a bajnokesélyes Ferencváros gárdáját. A mérkőzés előtt játékosunk, Nagy-Cseke Edina Vivien és kapusedzőnk, Kágyi István nyilatkozott.

„Úgy gondolom, hogy az első két mérkőzésünkön pontot, vagy pontokat kellett volna szereznünk, de sajnos nem jött ki a lépés. A harmadik fordulóban az ETO csapatával játszottunk, akik egy magasabb szintet képviselnek. Nem lógatjuk a fejünket, keményen dolgozunk tovább, hogy elérjük céljainkat.”

„Sokat készültünk a Ferencváros elleni mérkőzésre, az edzéseink is ez alapján voltak összeállítva. Úgy gondolom minden tőlünk telhetőt megtettünk és készen állunk az összecsapásra. Tisztában vagyunk vele, hogy egy nemzetközi szinten is elismert csapat látogat majd hozzánk, ettől függetlenül szeretnénk minél jobb eredményt elérni.”

„Nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, minden labdáért meg fogunk harcolni. Nem lesz könnyű dolgunk, de ha csapatként tudunk küzdeni, úgy gondolom szép eredményt is képesek vagyunk elérni. A kis csapat is győzte már le a nagyot.”

„Az idei legfőbb célunk a bent maradás kiharcolása lesz. Ez a legelső évünk ezen a szinten, de mindenképp szeretnénk megőrizni a tagságunkat a következő esztendőre is. Ezért fogunk küzdeni az összes mérkőzésünkön.” – nyilatkozta Nagy-Cseke Edina Vivien.

„Nagyon fiatal csapat vagyunk, akiknek még szokni kell az NB. I. ritmusát. Ez egy teljesen más szint, mint az a bajnokság, amelyben tavaly játszottunk. A játékosaink számára rutint kell szerezni, ehhez viszont csak a lejátszott mérkőzések által juthatunk hozzá.”

„A célunk egyértelműen a bent maradás, egyelőre hiba lenne nagyobb elvárásokat támasztani. Újonc csapat révén ez a reális kitűzés számunkra. Holnap szeretnénk tisztesen helyt állni. Tudjuk, hogy a Fradi és a Győr is torony magasan kiemelkedik ebből a hazai mezőnyből. A saját játékunkat szeretnénk játszani és élvezni a mérkőzést.”

„Az eredmény most másodlagos, de ha tudnánk lőni egy gólt, az minden bizonnyal hatalmas lökést adna a számunkra. Kapus poszton tovább erősítettünk, két új igazolásunk is érkezett Janecz Jessica és Rónyai Gabriella személyében. Utóbbi éppen aktuális ellenfelünktől, a Ferencvárostól.”

„Ha minden jól alakul, Gabi holnap bemutatkozhat volt csapata ellen, ráadásul pont a születésnapján. A Fradi játékosai a válogatottból visszatérve lehet kicsit fáradtabbak lesznek majd, igyekszünk ezt kihasználni és a magunk javára fordítani.” – mondta Kágyi István, kapusedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a