Az utolsó utáni pillanatban nyertünk a kilenc emberrel védekező DMTK ellen

2019-08-11

Közép-csoport, 2. forduló. Szekszárdi UFC–Dunaharaszti MTK 2–1 (1–0). Jv.: Altorjay Á. (Nagy M., Ring K.). Szekszárd: Szűcs K. – Rácz F. (Királyházi, 80.), Márton E., Dudás, Füredi – Kvanduk J., Arena Á., Budai, Kesztyűs M. – Péter A., Fejes P. Vezetőedző: Dienes Pál.

Dunaharaszti: Scheilinger – Kovács G. (Fekete M.), Torkos, Honti (Vitányi, 88.), Rétsági, Kántor (Varga T.), Gacsal, Mendebaba, Bíró T., Fekete O., Nicsenko. Vezetőedző: Króner Péter.

A hazai oldalon két mozgékony tank (Fejes, Péter), a másikon egy zsebrakéta (Nicsenko) alkotta a támadósort. A csatárok minősége – vagy inkább milyensége – alapjaiban határozza meg egy csapat játékát. Ez az alapigazság bizonyítást nyert a találkozó első félidejében. Kesztyűs Máté gyors gólja mellett a két támadónk naggyá tette Scheilinger kapust, Péter Antal a 44. percben a keresztlécet is megzörgette. A szurkolók által becézett „Ti-ka, ti-ka, Ha-rasz-ti-ka” visszafogottabb volt, mint a forint euróhoz viszonyított árfolyama.

Szünet után első támadásából egyenlített a vendégcsapat. Ezt követően kiegyenlítettebb játék zajlott a pályán, csatáraink nem kaptak támogatást a középpályáról. Amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, Arena Ármin szabadrúgásból bevette a látogatók kapuját.

Gólszerző: Kesztyűs M. (10.), Arena Á. (93.), illetve Nicsenko (46., 11-esből).

Dienes Pál: – Helyzeteink alapján korábban bebiztosíthattuk volna győzelmünket. A meccs alakulása miatt az egész csapat dicséretet érdemel.

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a