Fizikálisan már készen állnak a meccsre NB I-es női csapatunk játékosai, akiknek még mentálisan kell felkészülniük a szombati, felcsúti összecsapásukra. A 2023-as év záró bajnokija előtt Tóth Dorottya asszisztensedző nyilatkozott.
„Idén már másodjára találkozunk a Puskás Akadémiával. Az őszi szezonunkat velük kezdtük, s az akkor még egy frissen alakult csapatunk kétgólos vereséget szenvedett. Mostanra egy sikeres, összeszokott társaság lettünk, ami annak is köszönhető, hogy keményen dolgozunk napról napra” – mondta Tóth Dorottya asszisztensedző.
„Az idei szezon utolsó mérkőzése előtt állunk, ami már a tavaszi szezon első fordulója, ilyenkor már nem kezdünk bele új dolgokba. Sokan bajlódnak kisebb problémákkal, éppen ezért a héten a frissítésre fókuszáltunk. A Puskás Akadémia a nehéz ellenfelek kategóriájába tartozik, fizikálisan készek vagyunk a meccsre, így már csak mentálisan kell felkészülnünk, hogy ne hibázzunk. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani a jól megérdemelt pihenőnk előtt” – fogalmazott a szakember.
Simple Női Liga, NB I, a 12. fordulóban
Puskás Akadémia FC–Szekszárdi WFC
Felcsút, Pancho Aréna. Vezeti: Alafi Beatrix
2023. november 25., szombat, 13.30 óra