A kihagyott tizenegyes megbosszulta magát

2019-03-10

Közép-csoport, 18. forduló. Szekszárdi UFC–Szeged-Grosics Akadémia 1–1 (0–0). Jv.: Maml (Nagy M., Rózsa).

Szekszárd: LÉKAI – Kvanduk József, Arena Á., Dudás D., Füredi – RÁCZ F. (Márton E., 73.), BUDAI, Lékó, Tóth D. (Dombi G., 56.) – Turi T. (TÓTH T., 50.), Hegedűs Márk. Vezetőedző: Kvanduk János.

Szeged: Szántai – Achim, Moga, Tóth G., Zabari – Cigan, Pászka (Bata, 67.), Oláh G., Zvara (Erdei, 62.) – Andorka (Hegedűs Martin, 72.), Máté J. Vezetőedző: Joao Janeiro.

Szegedi kapufával kezdődött a mérkőzés. A vendégek – ahogy várni lehetett – letámadtak és szélről belőtt labdákkal keresték a góllövőlista vezetőjét, Máté Jánost. Beszorultunk a térfelünkre, Dudásék azonban nagyon szervezetten védekeztek, mindig volt egy blokkoló láb. Az első 45 perc utolsó harmada már kiegyenlítettebb játékot hozott.

A szünet után továbbra is a szegediek veszélyeztettek főleg szabadrúgások után, de próbálkozásaik pontatlanok voltak. Majd érvényesült a futball egyik alapigazsága, a védekező csapat szerezte meg a vezetést. Máté – mivel mással – egy fejes góllal egyenlített. A hajrában megszerezhettük volna a győzelmet is, de Füredi gyenge, félmagasan lőtt tizenegyesét Szántai kiütötte. Szinte rögtön az ellentámadásból ismét a kapufát találták el a vendégek…

Gólszerzők: Oláh G. (70., öngól), illetve Máté J. (79.).

Kvanduk János: – A meccs előtt kiegyeztünk volna az iksszel, a kihagyott büntető miatt azonban úgy érzem vesztettünk két pontot.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a