A bajnokságot nagyon jól kezdő Iváncsa az összecsapás esélyese

2019-09-13

Egy újabb nehéz feladat vár NB III-as együttesünkre, amely a bajnokságot nagyon jól kezdő Iváncsa KSE otthonában lép pályára. Domján Attila vezetőedző csapata négy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll, három idegenbeli találkozójukon egyaránt győztesen hagyták el a pályát. A piros-fehérek egyik erőssége, hogy stabil, összeszokott csapat.

A Szentlőrinc SE ránk erőltette a játékát nyilatkozta Dienes Pál vezetőedző.A vereség azért is fájó, mert a második 45 perc már kiegyenlítettebb játékot hozott. A védekezés sok erőnket elvette, támadásban pedig nem maradt elég lendület, hatékonyság a gólhelyzetek kialakításához. Csak lehetőségekig jutottunk. Az elvesztett pontot jó lenne most hétvégén begyűjteni. Nem lesz könnyű dolgunk, ellenfelünk erős csapat. Eddig nagyon jól szerepelnek, idegenben a Dunaújvárost, a Kecskemétet és a Bp. Honvéd II. gárdáját is legyőzték. A tavalyi szezon gólkirálya, a 18 góllal záró Balogh László nagyon jól fejel és jól érkezik. Ha játszik, rá figyelnünk kell. 

Nem véletlenül említette Baloghot Dienes Pál. A 2018/2019-es évadban hazai pályán ugyan 1–0-ra legyőztük az Iváncsát, a visszavágót azonban Madarászék nyerték 3–1-re – a támadó háromszor vette be Lékai Soma kapuját.

Az Iváncsa nyáron hét focistával erősített. Rotiszláv Prokop (SZEOL), Vallejos Dominique (Pápa), Pintér Bence (Vác), Nyúl Krisztián (Csepel), Király Bence (Gárdony), Killer Máté (Sárosd) és Kökény Dorián (Mol Vidi) beépítése fokozatosan zajlik. Az esélyek a hazaiak mellett szólnak. Amibe kapaszkodhatunk, hogy fejben talán már a Ferencváros elleni kupameccsre koncentrálnak Fekecsék.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a