Az ESMTK csapatához látogatott NBIII-as együttesünk, ahol nem várt fordulat következett be a meccs folyamán. Kezdődött egy büntetővel, amit az ellenfél értékesített, majd a játékvezető két játékost is kiállított csapatunkból 7 percen belül (31. és 38. percben). A fiúk így is sokáig állták a sarat, egészen pontosan a 65. percig tudták tartani az eredményt és volt alkalmuk egyenlíteni többször is, de sajnos nem jött össze. A második játékrész végére érthető módon megérződött a a két játékos hiánya és elfáradtak a fiúk. Turi Zsolt is értékelte a pályán látottakat.
Turi Zsolt: „Nem kezdtük jól a mérkőzést, nem volt bennünk elég tűz, elég szenvedély ami ehhez a meccshez kellett volna. Nagyon rossz döntéseket hoztunk, ezt a fölösleges elkövetett szabálytalanság is bizonyította amiből a büntetőt kapta ellenfelünk. A gól után kezdtünk el éledezni, futballozni…akkor már voltak helyzeteink a gólszerzésre, sajnos ezek kimaradtak. Aztán a két gyors kiállítás nagymértékben befolyásolta a mérkőzés eredményét, annak ellenére, hogy 65 percig kimondottan jól és szervezetten fociztak a fiúk. Meg is voltak az egyenlítési lehetőségeink és akár meg is tudtuk volna fordítani a találkozót. A második játékrész végén a fiúk kezdtek belefáradni abba a munkába amit a két ember hiánya okozott és több egyéni hibát is vétettünk már ekkor, amit az ellenfél gólra váltott.”
Kezdőcsapat: Pomozi, Fekete, Tratnyek, Rácz, Füredi, Horog, Aszalós, Lékó, Szeles, Budai, Wirth
Cserejátékosok: Matesz, Béla, Kiss, Gellér, Arena, Juhász, Rácz F., Bányai