Vizdár: Aki nem úgy áll a feladathoz, azonnal kiteszem a keretből

2020-10-30

Vizdár Zsolt, NB III-as együttesünk megbízott vezetőedzője szerint vasárnap az Újpest FC második csapata ellen csak a győzelem elfogadható.

– Néhány éve már beugrottál egyszer…
– Amikor a klub megvált az olasz Luca Carlo Guerrától, engem kértek fel, hogy vezessem az edzéseket – mondta Vizdár Zsolt. – Nem volt túl sikeres az az időszak, nem is szeretném visszaidézni, inkább előre tekintek.

– Ezek szerint nem lepett meg az újabb felkérés!
– Kárpáti Zoltán elnök hétfőn behívatott az irodájába, ott született meg a közös döntés, miszerint készítsem fel a csapatot, amíg nem találják meg azt a szakembert, aki átveszi az NB III-as együttes irányítását. Amennyiben a következő napokban nem születik egyezség egyik kiszemelttel sem, akkor az őszi szezon végéig maradok.

– Nem vagyunk jó passzban, mit lehet tenni ilyen rövid idő alatt?
– Csodát nem egyik napról a másikra, de a játékosok fejében megpróbálok rendet rakni! Vissza kell nyerniük az önbizalmukat, mert kishitűen nem lehet pályára lépni.

A futballistákat megkérdezted, hogy miért nem jönnek az eredmények?
– Leültem a rutinosabb szekszárdiakkal, a régi motorosokkal, Márton Erikkel, Aréna Árminnal és a többiekkel. Mindenkinek elmondtam, hogy ez a szereplés nem méltó a klub hagyományaihoz. Nyomatékosítottam, hogy aki a Szekszárdi UFC mezét viseli, az tartozik a klubnak legalább annyival, hogy minden egyes meccsen megfeszül a sikerért.

– Ennyi lenne a titok?
– Azt is elmondtam mindenkinek, hogy nem fogok érzelgősködni. Aki nem úgy áll a dolgokhoz, ahogy azt elvárom, azt mindenféle szívfájdalom nélkül kiteszem a keretből, sőt megbüntetem. Ha nem úgy játszik, ahogy szeretném, akkor húsz perc után lecserélem, és nem érdekel, hogy kiről van szó. De bízom benne, hogy erre nem kerül sor, és mindenki megértette mit szeretnék.

– Más csapatot láthatnak a nézők a vasárnap 13:30 órakor kezdődő bajnokin? Mit remélsz?
– Aki ismeri a filozófiámat, az tudja, hogy számomra csak a győzelem elfogadható! Most is így fogom felküldeni a játékosokat a pályára, nagyon remélem, hogy sikerül begyűjtenünk a három pontot, mert nagy szükségünk van rá, hogy végre elinduljunk felfelé.

 

Forrás: Tolnai Népújság/Rónai Gábor

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a