Az NBIII. Közép csoport 17. fordulójában a Szekszárdi UFC együttese az ESMTK otthonában lépett pályára. A mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.
„Sajnos nem indult jól a mérkőzés, hiszen egy kulcsjátékosunk nagyon korai kiválása megzavarta a csapatot. Ebben az időszakban sajnos két lehetősége is volt az ellenfélnek, melyből egyet értékesíteni is tudtak. A kettő között nekünk is volt lehetőségünk, de sajnos ez kimaradt.”
„A bekapott gól után rendeztük a sorokat, viszont kellett egy tíz perc, mire magunkhoz tértünk. Az első félidő második felében már a mi akaratunk érvényesült, de ez sajnos meddő fölénynek bizonyult. A kapu előtt nem tudtunk elég veszélyesen futballozni.”
„A második játékrészben cserékkel próbáltuk még támadóbbá tenni a csapatot. Ekkor is zömében mi irányítottuk a játékot, viszont az utolsó negyedórában több lehetősége is volt az ESMTK-nak, hogy lezárja a mérkőzést.”
„Nem voltunk elég gólveszélyesek ezen a találkozón, ezért hagytuk el vesztesen a pályát. Több sebből véreztünk el ezen a mérkőzésen, nem csak az eredmények, hanem a sérültek miatt is. A mostani eredmény miatt nem dőlünk a kardunkba, megyünk tovább előre, hogy további sikereket érjünk el.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve: