Utánpótlásunk a január 11-ei hétvégén több tornán vett részt
Szombati tornák eredménye:
U11-es csapatunk Juhász Máté és Bierer Zoltán edzővel Busó Kupán járt Mohácson, ahol bronzérmesek lettek.
Érződött még a játékosaimon az új év kezdete, de így is sikerült megszerezni az előkelő harmadik helyet, semmi okunk a panaszra – mondta Juhász Máté.
U12-es gárdánk Szigetváron volt a Dél-Zselic Kupán. A fiúkat Ágics Péter edző irányította.
Balszerencsés csoportmeccseken vagyunk túl. Két vereség után, a harmadik meccsen is kétgólos hátrányba kerültünk, de a srácok nem adták fel és az utolsó percben sikerült kiegyenlíteni, így a harmadik helyen végeztünk. Úgy érzem mindenkin látszódott a pár hetes pihenő, de bízom benne, hogy a mai hibákból tanulva, holnap a “vigasz” kupán felszabadultan és higgadtan tudunk majd teljesíteni – tájékoztatott Ágics Péter.
U13-as csapatunk szintén Szigetváron járt a Dél-Zselic Kupán. Lékó Roland edző így nyilatkozott:
Az utóbbi években rendszeres résztvevői vagyunk ennek a tornának, a gyerekek nagyon örültek, hogy ismét ott voltunk. Különösebb elvárás nem volt a játékosaim felé, csak annyi, hogy mindenki élvezze minden percét és adjon bele mindent. A továbbjutás ugyan most nem sikerült, de a két vereség mellett egy győzelmet is sikerült elérni, így csoportunkban a harmadikak lettünk. Holnap viszont lesz még tennivalónk, mert a vigasz ágon folytatódnak a mérkőzések.
Vasárnapi tornák eredménye:
U8-as utánpótlásunk 01. 11-én Kiskunhalason futsaltornán vett részt. A mérkőzések fedett műfüves buborék pályán kerültek megrendezésre. Csapatunk rendkívül szoros és izgalmas mérkőzéseket játszott. Legjobb teljesítményt a Kalocsai Méhecskék elleni győzelem során nyújtotta, ahol szögletből csavartunk gólt és egy remek szabadrúgásból is! Bár a dobogós hely eléréséhez nem sok hiányzott, a torna azért összességében remek élményt nyújtott a gyerekeknek. A játékunk szépen fejlődik, és a csapatot elkísérő szülők is több biztató teljesítményt, megmozdulást láthattak, akiknek mindent köszönünk – mondta Gábor Gergő edző. (a fotók az U8-as tornán készültek)
Klubunk szervezésébe Körzet Központi Bozsik tornán jártunk ma Dunaszentgyörgyön U11-es csapatunkkal. 4 klub részvételével: Mohácsi TE, HR-Rent Kozármisleny, Bonyhádi VLC és a Szekszárdi UFC csapatai remek játékot mutattak a pályán. A Szekszárd díjazottja Kovács Nolen lett. Gratulálunk! (Bozsik közös fotó)
Ma is Mohácson járt az U11-es csapatunk, csak most az U12-es korosztályú Busó Kupán, mivel az U12-es csapatunk Szigetváron szerepelt kèt napos tornán, ezèrt az egy èvvel fiatalabb korosztállyal igyekeztünk maximálisan helyt állni. A játèkunk határozottan jó volt, de ez most a 6. helyhez volt elegendő, ami nem tükrözi reálisan a játèkunkat. Csoportunkból nem jutottunk tovább az elődöntőbe, ezèrt az 5. helyèrt játszottunk a Mohácsiakkal egy fordulatos, izgalmas, jó mèrkőzèst, amit a házigazdák nyertek meg 10 másodperccel a vège előtt. Ráhangolásnak tökèletes volt ez a kèt nap Mohácson – tájékoztatott Bierer Zoltán edző. Gratulálni tudunk a fiúknak a mai naphoz!
U12-es gárdánk ma Szigetváron folytatta a szereplést.
4 fős csoportba kerültünk, ahol sikerült megszerezni első győzelmünket. Úgy alakultak az eredmények, hogy az utolsó mérkőzésünkön csak a 3 pont volt elfogadható a továbbjutáshoz. A nagyatádiak állták a sarat, mi pedig a végére már mindent egy lapra feltéve támadtunk, de most nem sikerült gólt szereznünk. Bár dobogós helyet nem szereztünk, de jó érzés volt látni, ahogy a srácok egymást buzdították az U13-as csapattal. Ha valamelyik szekszárdi csapat játszott éppen, tőlünk zengett a csarnok a szurkolástól. Szuper élmény volt – nyilatkozta Ágics Péter edző.
U13-as csapatunk szintén Szigetváron folytatta a Dél-Zselic Kupán való szereplést. A mérleg: 3 mérkőzés, melyből 2 győzelem és 1 vereség lett.
Összességében elégedett vagyok. 12 játékosom volt, mindenki kivette a részét a győzelmekből. A srácok tényleg mindent megtettek a továbbjutás érdekében, de most ennyi volt bennünk – összegezte a tornát Lékó Roland edző.