Utánpótlás csapataink kivétel nélkül a Nagykanizsa gárdáival találkoztak!

2021-02-23

U14:

Az U14-es csapatunk Nagykanizsára utazott Dienes Gábor vezetésével.

Dienes Gábor: „A jó játékosokból álló ellenfelünket az első félidő végéig tudtuk megakadályozni a gólszerzésben. Sajnos a két gyors bekapott gólt nehezen dolgoztuk fel és a második félidőben kisebb ellenállást mutattunk. Ez betudható, hogy az első félidei nagy nyomásban elfáradtak játékosaink.”

Kezdőcsapat: Verhás, Szeydl, Kardos, Róczó, Kerekes, Varga, Kelemen, Ninaj, Marosi, Kovács, Werner

Jól teljesítő játékosok: Kardos, Róczó, Werner

Meccs embere: Róczó Bálint

2021.02.19
Nagykanizsai UFC 5:0 Szekszárdi UFC (2:0)

U15:

Nagykanizsára utazott Kvanduk János csapata is, ahol jó játékkal ugyan, de alul maradt a Szeskzárdi UFC.

Az U15-ös csapat edzőjét is kérdeztük, hogy hogyan is látta ő a meccset:

Kvanduk János: „A végeredmény ellenére nagyon tetszet az, ahogy a csapatom játszott ezen a találkozón. Ahogy közeledet a mérkőzés vége egy Pep Guardiola-tól származó megjegyzés motoszkált a fejemben: „A futball az egyetlen sportág, ahol több lehetőséget teremthetsz, jobban teljesíthetsz, mint az ellenfeled, és így is veszíthetsz. Ez nem fordulhat elő sem kosárlabdában, sem golfban, sem teniszben, vagy bármely más sportágban.” Ki vagyok én, hogy vele vitatkozzam!”

Kezdőcsapat: Verhás, Döbrösy, Juhász, Renczes, Gayer, Budai G., Budai D., Katona, Wéber, Krausz, Szabó

Cserejátékosok: Bakonyi

Jól teljesítő játékosok: Juhász, Döbrösy, Renczes, Budai G., Budai D.

Meccs embere: Döbrösy Bese

2021.02.19.
Nagykanizsai UFC 1:0 Szekszárdi UFC

U17:

Elkezdte a bajnoki szereplést Juhász Máté U17-es csapata is!

Juhász Máté: “Az első bajnoki mérkőzést játszottuk egyből egy jó ellenfél ellen. Az első mérkőzés mindig nehéz de kifejezetten szép támadásokat vezettünk és játékban is nagyrészt sikerült megvalósítaniuk a srácoknak azt amit kértem mérkőzés előtt. Mindemellett annak is örültem hogy voltak nagyon jó teljesítmények is!”

Kezdőcsapat: Till, Lajkó, Rafael, Domokos, Schrenk, Gulyás, Péter, Temesi, Budi, Temesi, Kanalas, Horváth

Cserejátékosok: Czövek, Kövesdi, Renczes

Gólszerző: Budi, Kanalas

Jól teljesítő játékosok: Rafael, Lajkó, Budi, Kanalas

2021.02.20.
Szekszárdi UFC 2:0 FC Nagykanizsa (1:0)

U19:

Az U19-es csapatunk hazai pályán fogadta és győzte le az FC Nagykanizsa együttesét.

Koch László: „A mérkőzés egésze folyamán az ellenfelünk felett játszottunk, külön öröm, hogy a második félidőben még nagyobb lett a mezőnyfölényünk. Úgy gondolom, hogy kiváló erőben vagyunk, amivel jó kilátások elé nézhetünk. Azonban megint 3 játékosomat vesztettem el. Mindenkire nagyon nagy szükségünk lesz ahhoz, hogy az elkövetkezendő 10 napban sikeresen tudjuk megvívni a ránk váró 4 találkozónkat. Egyelőre nagyon hullámzó a teljesítményünk hétről-hétre, ezen dolgoznunk kell, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre legyenek képesek a fiúk.”

Kezdőcsapat: Bognár, Kapás, Török, Bitz, Cselenkó, Szombat, Matus, Héhn, Gellér, Sütő, Vodli

Cserejátékosok: Huszár, Simcsik, Adorján

Gólszerzők: Héhn, Sütő (3)

Meccs embere: Héhn Olivér

2021.02.20.
FC Nagykanizsa 4:1 Szekszárdi UFC (1:1) 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a