Újabb fennakadás a Megye I-ben!

2021-10-26

Vizdár Zsolt csalódott a héten történt események után, Ő csak egy mérkőzést szeretett volna játszani. A Szekszárdon végzett munkálatok és rugalmatlanságok sora miatt ez nem jöhetett létre, így a meccs elmaradt és 3 ponttal gazdagabb lett a Bátaszék.

Vizdár Zsolt: „Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Október 19-én kedden délelőtt beszéltünk a műfüves pályát építő kivitelezővel, hogy elkészül-e vasárnap 09:00-ra a pálya. Akkor azt az információt kaptunk, hogy kicsi az esély rá, és hogy nagy csodának kell történnie.

Én ekkor felhívtam a bátaszéki edzőt Kalmár „KANCSÓ” Ferencet, és elmondtam neki a problémáinkat. Azt kértem tőle, hogy játszunk Bátaszéken (vasárnap 11:00, eredeti időpont) vagy halaszuk el egy későbbi időpontra, akár dec, akár hétköznap. Kalmár Úr, nagy jós az időjárásban is, mert már most megjósolta, hogy dec. 4.-n nagyon hideg lesz és akkor biztos, hogy nem. Ám legyen. Azt mondta, hogy beszél a „Bélával” és majd este visszahív. Így is tett. Nem tudtam felvenni, majd 3 perccel később mikor visszahívtam, felvette és a következőket mondta:

Bent vagyok a felnőtt öltözőben, ki vagy hangosítva, mindenki hall. Mi csak akkor megyünk bele a pályacserébe, ha a harmadik meccset is itt játsszuk le, és nem délelőtt 11:00-kor, hanem délután 15:00-kor. Más opció nincs. Mi szerdán délelőtt beadtuk a kérelmet, amit ők elutasítottak. A TMLSZ elutasította, azt hogy a Bátaszék 3 mérkőzést is otthon játsszon, a játékvezetői bizottság pedig a délutánt utasította el. Tehát! Egy lehetőség volt csak a mérkőzés lejátszására, de mint tudjuk csodák nincsenek és nem készült el a műfüves pályánk, pedig még szombaton is dolgoztak rajta, ezért vasárnap reggel 08:00-kor mondtuk le a mérkőzést. Ezek tudatában mélységesen elszomorít, hogy emberek akik vezető tisztséget töltenek be egy egyesületnél, így akarnak mérkőzést nyerni. Az, hogy ehhez adja a nevét az edző és a játékosok is (mert tudtak róla, ki voltam hangosítva) na az, ami még jobban elszomorít. Az elmúlt hét eseményeinek hatására egy surströmming evő verseny jut eszembe. Mi mindent megtettünk, hogy játszani tudjunk (kb. 20-25 ifjúsági játékos állt a rendelkezésemre), de a bátaszéki játékosok, az időjós, meg a „Béla” mérkőzés nélkül akarta a 3 pontot. Tudnám még ezt spilázni de megígértem a feleségemnek, hogy nem teszem.

Gratulálok a győzelemhez!”

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a