A Simple Női Liga NBI. tizennegyedik fordulójában a Szekszárdi WFC a bajnoki tabella második helyén álló ETO FC Győr együttesét látta vendégül. A mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Micskó Márk értékelt.
„Először is gratulálok a csapatomnak, mert úgy gondolom, hogy majdnem mindent megtettünk azért, hogy megnehezítsük a bajnokesélyes ETO dolgát. Úgy gondolom, hogy időnként sikerült felnőnünk a feladathoz.”
„Sajnos egy nagyon rossz talajú pályán zajlott a mérkőzés, ami általában a védekező csapatot segíti, így mellettünk állt jó pár alkalommal. Próbáltuk játszani azt a játékunkat, amit egész héten gyakoroltunk és amiről beszéltünk. Ez hellyel közzel sikerült.”
„Az első gól előtt háromszor is felszabadíthattunk volna, sajnálom, hogy ez nem sikerült. Az ETO megérdemelten szerezte meg a vezetést, majd rutinból lehozta ellenünk a találkozót, ahogy azt kell. Még egy ilyen minőségű pálya sem gátolta őket a három pont megszerzésében.”
„Elismerés illeti az én csapatomat is. Nem vagyunk egy szinten, úgy gondolom, hogy jó pár polc választja el a két együttest egymástól. Úgy érzem, hogy kezdünk lassan úgy kinézni, ahogy azt szeretném. Az ősszel nagyon sok mérkőzést elbuktunk annak ellenére, hogy megszereztük a vezetést a játék bizonyos szakaszában. Valószínűleg ezekkel a pontokkal egy könnyebb tavasz elé néznénk, de továbbra is dolgozunk azon, hogy elérjük célunkat, a bentmaradást.” – nyilatkozta Micskó Márk, vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve: