Több van a csapatunkban, a játékosok ezt bizonyítanák is

2020-03-05

Csapatunk házi gólkirálya, Péter Antal jobb tavaszt vár NB III-as csapatunktól. Erről a támadó a Tolnai Népújságnak adott interjúban beszélt.

– Gratulálok a jó főpróbához, jöhet a jó előadás!
– Köszönjük szépen – felelte Péter Antal. – Boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyernünk a rajt előtti utolsó meccsünket, ráadásul úgy, hogy nem kaptunk gólt. Nagyon várjuk már a Dabas elleni vasárnapi bajnokit. Szeretnénk győzelemmel indítani a szezont.

– Rá is férne csapatunkra a sikerélmény, hiszen az őszünk nem sikerült valami jól.
– Nem úgy szerepeltünk, ahogy azt előzetesen elterveztük. Biztos vagyok benne, hogy sokkal több van a csapatunkban, mint amit mutattunk, s ezt tavasszal mindenképpen szeretnénk bebizonyítani a szurkolóinknak.

– A csapatnak valóban nem ment valami jól, de te nem panaszkodhatsz, hiszen nyolc gólt szereztél, amivel a góllövőlistán is előkelő helyen állsz.
– Jót tett a lelkemnek ez a fél év, kellett, hogy visszatérjen az önbizalmam. Örülök a nyolc gólnak, de annak jobban örülök, ha én nem találok be, de a csapat nyerni tud. Ha tavasszal is ennyit tudnék szerezni, akkor elégedett lennék.

– Sokakat megleptél, hogy hazatértél a nevelőegyesületedbe. Azt gondoltuk, hogy nem adod alább az NB II-es bajnokságnál.
– Az UFC-nek szüksége volt rám, s úgy alakultak a dolgok, hogy most haza tudtam jönni. Nem érzem visszalépésnek, ugyanúgy harcolok minden meccsen, mintha magasabb osztályban játszanék. Persze a hosszú távú célom az, hogy visszatérjek a magasabb ligában, mert érzek magamban még annyi erőt, hogy ott is bizonyítsak.

A téli szünetben négy játékos is érkezett a csapathoz, beilleszkedtek már?
– Azt gondolom, hogy igen, valamennyien erősségei lesznek tavasszal a csapatunknak. Az edzőmeccseken Zachán Péter, Fejős Áron, Forró Attila és Turi Tamás is megmutatta, hogy mire képes, biztos vagyok benne, hogy velük több pontot tudunk majd szerezni, mint ősszel. Jó hír az is, hogy lassan a sérültjeink is felépülnek, így pedig még erősebbek lehetünk.

– Milyen tavaszt ígérsz a drukkereknek, mit várhatnak a csapattól?
– Annyit ígérhetek, hogy mi játékosok minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a pályán a győzelmekért. Remélem, hogy a drukkereink is értékelik majd ezt és hétről hétre többen jönnek majd ki buzdítani bennünket.

 

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a