Tanulságos edzőmeccs a Fradi ellen

2023-05-15

A Szekszárdi UFC U9-es együttese úgy döntött, hogy felutazik a fővárosba és összeméri erejét nem kisebb ellenféllel, mint a Ferencváros korosztályos együttesével. Az összecsapás után csapatunk vezetőedzője, Sirok Olivér nyilatkozott.

„Nagyon örültem hogy lehetőségünk adódott mérkőzést játszani a Fradi U9-es csapata ellen, akik országos szinten is már kiemelkedő eredményeket értek el. Pontosan az történt, amire számítottam. Szükségünk is volt erre, hogy egy ilyen erős csapat ellen pályára lépjünk, kirajzolódott miben kell fejlődni. Ezeket sajnos az otthoni, környező  csapatok ellen nem tudjuk gyakorolni, mert ott leginkább nálunk van a labda.”

„A fiúk egyébként megilletődve kezdték a mérkőzést, de amint sikerült megcsinálni pár sikeres cselt, gólt szerezni, megjött az önbizalom is. Az első 40 percben úgy gondolom felvettük a versenyt az ellenféllel, nem éreztem akkora különbséget. A félidőben 3-1 re vezetett a Fradi.”

” A második 40 percben, de ott is inkább az utolsó 30 percben  jött ki az a különbség ami várható volt, fejben elfáradtunk, a hazai csapat rendkívül gyors volt, agilis, erőszakos és technikailag/taktikailag jól felkészített. Ezeket a  különbségeket próbáltuk kompenzálni lelkesedéssel és csapatmunkával. Szeretném kiemelni Németh Máté Somát, a kapuban nagyon jó teljesítményt nyújtott, amit a hazai csapat is elismert!”

„Összességében jó visszacsatolás volt ez számunkra, az irány jó, de jól látszódott miben kell és lehet is sokat előre lépni. Köszönöm Csigi Ádámnak a szervezést és hogy ez a mérkőzés létrejöhetett! Dolgozunk tovább, hajrá Szekszárd!” – nyilatkozta Sirok Olivér, vezetőedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a