Szomszédvári derbivel nyitjuk az új bajnoki évadot

2019-07-31

Vasárnap Pécsett megkezdi bajnoki szereplését NB III-as alakulatunk.

A házigazda baranyaiak kerete jelentősen átalakult a nyári szezonban: több mint egy tucat új játékos érkezett a piros-feketékhez, köztük többségben vannak a fiatal tehetségek, de egy korábbi NB II-es gólkirály is a mecsekaljai gárdát erősíti majd. A PMFC-nél elég magasra tették a lécet, a tavalyi átmeneti szezon után idén ismét a feljutást célozzák meg Koller Krisztiánék. Nagy nyomás lesz a játékosokon, hiszen Márton Gáborral két alkalommal is a dobogó második fokán zárt a pécsi klub.

A Pamacs – csakúgy mint együttesünk – hat felkészülési találkozót játszott, ebből ötször győztesen hagyta el a pályát. A két csapat a közelmúltban véget ért pontvadászatokban hat alkalommal játszott egymás ellen az NB III-ban. A Stadion utcában egy vereség, egy döntetlen és egy győzelem a mérlegünk a PMFC ellen. Szekszárdon kétszer nyerni tudott a Munkás, tavaly szeptemberben 1–0-ra legyőztük a szomszédvár csapatát.

Július 10-én már megmérkőztünk aktuális riválisunkkal. A Várkői Stadionban gólparádét rendezett Vas László vezetőedző alakulata (8–1). Abból az összecsapásból azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, főleg úgy, hogy 70 percet emberhátrányban futballoztunk. Csapatunk keretében kevesebb változás történt a nyáron – Dienes Pál vezetőedző futballfilozófiáját ismerve  masszív és szervezett védekezés lesz az alap a baranyai megyeszékhelyen.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a