A Simple Női Liga NBI. harmadik fordulójában a Szekszárdi WFC együttese a DVTK gárdáját látta vendégül. A 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Micskó Márk az M4 Sport stábjának nyilatkozott.
„Úgy gondolom, az egy pontra mindenképpen rászolgált a csapat. Gratulálok a lányoknak, hatalmasat küzdöttek a második félidőben. Rendben volt a játékunk, erre is készültünk. Tudtuk, hogy a Diósgyőr le fog minket támadni.”
„Sajnálom, hogy az első játékrészben nem pörögtek úgy a lányok, ahogy azt a stábbal szerettük volna. Kaptunk egy olyan gólt, ami nagyban elkerülhető lett volna, hiszen készültünk rá. De tudjuk, hogy a futballban mindig benne van a hibafaktor.”
„A második félidőben úgy jöttünk ki, ahogy kellett, ahogy azt kell csinálni minden mérkőzésen. Jelenleg még össze kell szokni a lányoknak, hiszen a rajt előtti, utolsó héten érkezett hat játékosunk, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Mindegyik más más edzettségi állapotban, ezért azon dolgozunk, hogy minél előbb össze tudjuk kovácsolni ezt a csapatot, ezek a megszerzett egy pontok, pedig pont erre szolgálnak.”
„Annyit viszont mindenképp szeretnék megjegyezni, hogy a klubunktól sajnos nem kapunk semmiféle segítséget. Koch László, sportigazgató közölte, hogy ettől a héttől kezdve, csak heti 1 alkalommal mehetünk a stadionba, a többi edzésünket pedig egy nem szabványos méretű, nyújtott pályán vagyunk kénytelenek eltölteni. Kérdem én, mit lehet gyakorolni egy versenyszabványnak nem megfelelő pályán, egy Női NBI-es csapatnak? Nagyon gyorsan észbe kellene kapni a klubvezetőknek, mert ilyen hozzáállással nem érdemlik meg, hogy NBI-es csapata legyen az egyesületnek.” – nyilatkozta Micskó Márk az M4 Sport stábjának.
A mérkőzés jegyzőkönyve: