Az NBIII. Közép csoport 38. fordulójában a Szekszárdi UFC a Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia együttesét látta vendégül. Az összecsapás után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.
„Ez a mérkőzés hűen tükrözte a tavaszi szezonunknak a képét, hiszen nagyon hullámzó volt a teljesítményünk a 90 perc alatt. Azok a hibák is előjöttek, amikből rendszeresen elveszítettük a mérkőzéseinket és azok is, amik miatt nem tudtuk megnyerni. Hiszen hátul belehibáztunk, elől pedig rendre kihagytuk a ziccereket.”
„Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink arra, hogy legalább előnyt szerezzünk, de ez az ellenfélnek sikerült. A második félidőben a cserék sokat lendítettek az előre játékunkon, két veszélyes támadó jött be és állt fel egy fáradt védelemmel szemben.”
„Ennek köszönhetően tudtunk visszajönni a meccsbe, majd tudtuk megfordítani az állást 0-2-ről. Úgy gondolom, hogy minden elismerés a játékosoké, hiszen egy nagyon furcsa tavaszi szezont tudtunk magunk mögött ezzel a sikerrel. Így legalább mindenki jó szájízzel megy pihenőre.”
„A közönség biztosan jól szórakozott, hiszen mind a két csapat nyíltan futballozott és vállalta a támadó játékot. Ezáltal megvoltak a helyzetek és a gólok, amik egy mérkőzésnek a legfontosabb elemei. Remélem ennek a fényében ősszel még többen fognak kilátogatni a mérkőzéseinkre.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.
A mérkőzés jegyzőkönyve: