Keretbe foglaltuk őszi szezonunkat: az augusztusi első forduló után győztünk ismét hazai pályán az NB III-as focibajnokságban.
Közép-csoport, 21. forduló. Szekszárdi UFC–Szegedi VSE 3–0 (1–0). Szekszárdi sportközpont, zárt kapuk mögött. Jv.: Kubicsek (Jakab, Mózsa).
Szekszárd: Mityók – Kvanduk J., Márton E., Arena Á., Béla D. – Németh K., Gellér (Budai, 91.), Fejős (Horog, a szünetben), Királyházi (Lékó, 79.) – Mayer M. (Wirth, 67.), Fejes (Rácz F., 91.). Vezetőedző: Turi Zsolt.
Szeged: Molnár K. – Kormányos, Tóth I., Zsoldos, Dóra – Pócs D. (Mészáros T., 81.), Pócs T., Ondrejó, Csamangó – Beretka (Kelemen V., 53.), Csanádi (Bakó, 71.). Vezetőedző: Paksi Péter.
Nagyon fontos három pontot tartottunk itthon. Az első félidőben nem játszottunk jól és látványosan, sokat hibáztunk, kevés dolgot valósítottunk meg abból, amit a héten gyakoroltunk. Az első gól megnyugtatta a csapatot, a vezetés megszerzése után már eredményesen futballoztunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, igaz nem jó százalékkal értékesítettük azokat.
Gólszerzők: Fejős (35.), Fejes (72.), Wirth (88.).
Turi Zsolt: – A játékosok átérezték a mérkőzés jelentőségét, ennek megfelelően nagyon koncentráltan hozták le az összecsapást. Úgy gondolom, a játék képe alapján egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk, annak ellenére, hogy ellenfelünk rögzített szituációk után veszélyes volt. Gratulálok a csapatnak!