A Szekszárdi UFC idei szezonra és hosszabb távra vonatkozó terveiről kérdeztük sportigazgatónkat, Koch Lászlót.
A tavaszi szezonra nézve milyen célt/célokat tűztek ki a felnőtt csapattal?“A felnőtt csapat tekintetében egyértelműen az a cél, hogy a következő szezonra is megőrizze az NBIII-as tagságát. Ehhez mérten szeretnénk a téli átigazolási időszakban erősíteni. Illetve hozzátenném, hogy komoly erősítés lesz az, ha az őszi szezon sérültjei újra rendelkezésünkre állnak.”
A Szekszárdi UFC nevéből ítélve is nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, tervben van minél több helyi fiatal labdarúgóval erősíteni a felnőtt keretet a jövőben?“Természetesen. A mostani szűk keretben is 11 saját nevelésű játékosunk van. Az őszi utolsó bajnoki mérkőzés után több utánpótlás játékosunk edzett a felnőtt csapattal, melyek közül Gellér Axel és Rafael Gyula az első kerettel kezdte meg a téli felkészülést. Az U19-es csapatból már bemutatkozott Héhn Olivér, Sütő Endre és Temesi Bálint is az NBIII-ba. A téli edzőmérkőzések folyamán több fiatal is lehetőséget fog kapni a felnőttek között, szeretnénk, ha minél több játékosunk kerülne fel a közvetlen utánpótlásból, illetve az utánpótlásból eligazolóknak, de időközben hazatérő játékosainknak is szeretnénk lehetőséget biztosítani az NBIII-ba.”
Amennyiben télen sikeresen leigazolják a tervezett játékosokat, nyáron várható további erősítés a csapatban?
“Igen, mindenféleképpen szeretnénk stabilizálni a pozíciónkat. Ehhez valóban szükség van igazolásokra is, de nagy mértékben szeretnénk támaszkodni a már említett saját nevelésű játékosainkra.”
2-3 éves távlatban gondolkozva milyen célokat tűztek ki a csapattal? (Beleértve a pályán és a pályán kívüli fejlesztéseket is)
“A pályán kívüli fejlesztések tekintetében infrastruktúra beruházások keretén belül szeretnénk kicserélni a nagy műfüves pályánk burkolatát. A füves edzőterületünket szeretnénk felújítani, ennek villanyvilágítását korszerűsíteni, fényerejét növelni. Harmadsorban egy új élőfüves pályát szeretnénk építeni öntözőrendszerrel, villanyvilágítással. A felnőtt csapatba 2-3 év alatt szeretnénk fokozatosan beépíteni a lehető legtöbb saját nevelésű játékost, megtartva a csapat jelenleg is komoly értékeit. Ez a folyamat nem egyszerű, a fiatalok részéről türelem, a stáb részéről komoly edzői munka szükséges a fiatalok folyamatos beépítéséhez és emelett az eredmények megőrzéséhez. Törekedni fogunk a céljaink eléréséhez minden területen.”