Női futsal NB I, 13. forduló. Szekszárd FC–Gyulai Amazonok 4–2 (1–2). Szekszárd, városi sportcsarnok. Jv.: Domokos L. (Pekoli, Sipos L.).
Szekszárd: Hargas – Vaskovets, Buchmüller, Megyeri, Ganczer. Csere: Melnyicsuk (kapus), Kágyi, Mausz, Jarova, Horváth K., Beke. Edző: Micskó Márk.
Január közepe után – amikor a Miskolcot győztük le – játszottunk ismét tétmeccset. A gyulai csapat egy hete meglepetést okozott a Hajdúböszörmény otthonában, nagyon kevésen múlt pontszerzésük a bajnokesélyes ellen (4–3).
Ahogy vártuk, Bálint Rebekáék megnehezítették a dolgunkat, a békésiek ismét bebizonyították, hogy nem lehet őket leírni. Hiába dolgoztunk ki szebbnél szebb támadásokat, a félidőre mégis az Amazonok mehettek előnnyel. A folytatásban sem változott nagyot a játék képe, a három pontot csak a hajrában tudták bebiztosítani Ganczer Hajnalkáék, akik így remek sikerrel köszöntötték a 34. születésnapját ünneplő Micskó Márkot.
– Gratulálok játékosaimnak, mert nagy csatában fontos győzelmet arattunk – nyilatkozta Micskó Márk. – Pontatlan és kapkodó volt a játékunk, de szerencsére a szünetben megnyugodtak a lányok, a folytatásban már nem volt gond. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, ezért megérdemelt a sikerünk.
Gólszerzők: Beke (12., 31.), Jarova (35.), Ganczer (39.), illetve Kurai N. (6., 18.).