Pontot rabolt az első helyen tanyázó Makó!

2021-09-23

Mindkét együttes jó formában és nagy reményekkel várhatta a mérkőzést, azonban most csak a vendégek örülhettek a végén. A Makó FC az első félidőben behozhatatlan előnyre tett szert és 3 gólos fórral ment pihenőre a csongrádi alakulat. A második félidőben a védekezés és a csapatjáték javulni látszott szekszárdi oldalon, de a szépítés nem sikerült ezúttal. Ellenben a nagyszerűen játszó Makó beállította a 0-4-es végeredményt.


Turi Zsolt:
„Ezen a mérkőzésen visszaköszönt a csapat régi betegsége, hogy olyan nagy egyéni hibákat vétettünk amiből mi rúgattunk 3 gólt az ellenféllel. Volt néhány esélyünk, hogy szépítsünk és talán ezzel együtt visszajönni a mérkőzésbe, de a mai találkozón ahogyan a védekezésben sok egyéni hibát vétve játszottunk, ezzel együtt elől is kevés jó elgondolás volt. Az átlagosnál jóval kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani most…sajnálom mert úgy éreztem, hogy ebben a meccsben több van.”

Kezdőcsapat: Pomozi, Fekete, Tratnyek, Arena, Füredi, Juhász, Aszalós, Rácz Á., Béla, Budai, Wirth

Cserék: Matesz, Temesi, Kiss, Horog, Sütő, Szeles, Lékó, Rácz F., Bányai

2021.09.22.
Szekszárdi UFC 0:4 Makó FC

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a