Pontosztozkodás a Paks ellen

2023-03-20

Az NBIII. Közép csoport 26. fordulójában a Szekszárdi UFC együttese a Paksi FC II. gárdájához látogatott. A mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt nyilatkozott.

„Sok nehézséggel néztünk szemben ezen a mérkőzésen, előző este Bús Márton belázasodott, illetve az összecsapás előtt derült ki, hogy Budai Dávid Balassagyarmat ellen szerzett sárgalapját mégsem törölték, így ő pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára.”

„A meccs nem úgy alakult, ahogy terveztük, hiszen Füredi Patrikot a meccs 35. percében, Péter Antalt pedig a szünetben kellett lecserélnünk sérülés miatt. Egy felforgatott, soha nem látott összeállításban játszottuk le a mérkőzést.”

„A fiúk próbálták megvalósítani azt, amit megbeszéltünk. Úgy gondolom, mind a két félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, a döntetlent igazságosnak találom. Az viszont a mi rutintalanságunknak köszönhető, hogy a meccs végén mi támadunk és utána hagyjuk magunkat lekontrázni.”

„Nem tehetek szemrehányást a srácoknak, végig hajtottak. Megvoltak nekünk és az ellenfélnek is a lehetőségei, de végül pontosztozkodás lett az eredmény. Nem adjuk fel, dolgozunk tovább az eredményekért.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25793/26/1736106.html

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a