Nézők nélkül fénybe borul a dunaújvárosi stadion

2020-03-13

NB III-ban szereplő felnőttcsapatunk a Dunaújváros vendége lesz a Közép-csoport 19. fordulójában.

Mivel március 15-e vasárnapra esik, az összes bajnokit szombaton játsszák. Dienes Pál együttese 17.00 órától villanyfény mellett lép pályára. Az MLSZ döntése értelmében a találkozót zárt kapuk mögött rendezik, így kérjük szurkolóinkat, hogy ne utazzanak el az újvárosi bajnokira!

„A tavaszi nyitómérkőzésen elsősorban a védekezésünk volt dicsérhető mondta Dienes Pál. – A mély talajú pályán kevés gólszerzési lehetőségünk adódott. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, de ez nem mehet a védekezésünk rovására. Ősszel jól szerepeltünk idegenben, ezt a szériát szeretnénk folytatni. A Dunaújváros nagyon jó csapat, de szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni. Kesztyűs Máté eltiltás miatt nem léphet pályára.

Az őszi mérkőzésen Fejes Péter, Kesztyűs Máté, Dudás Dániel és Péter Antal góljával csapatunk hazai pályán 4–1-es győzelmet aratott.

Tervezett kezdőcsapatunk: Mityók – Rácz F., Dudás D., Zachán, Füredi – Királyházi, Forró, Budai, Fejős Á. – Péter A., Márton E.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a