Nem sikerült a bravúr: A hosszabbításban győzött a Kelen

2022-08-21

Közel 300 néző előtt lépett pályára a Szekszárdi WFC a történelmi, első NB I.-es mérkőzése alkalmával a Kelen SC együttese ellen. A Tolna megyei gárda Vári Viktória találatával már a 21. percben megszerezte a vezetést. A fővárosiak azonban a hajrában megfordították a találkozót és végül 2-1 arányban diadalmaskodtak.

„Nagyon sok szurkolót vártunk a mai mérkőzésünkre és úgy léptünk pályára, hogy szeretnénk megszerezni az első hazai meccsünkön a három pontot. Úgy gondolom, hogy ez benne is volt a játékképben, de a végén sajnos nem volt szerencsénk.”

„Az ívelésem tudatos volt. Kaptam a bal szélen egy passzt, ami után felvezettem a labdát, olyan 25 méterig. Láttam, hogy kint helyezkedik a kapus, ellőttem és gól lett. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy nem szerettünk volna belealudni a meccsbe. A végére azonban kicsit elfáradtunk és dekoncentráltak lettünk, ezért is kaptuk a gólokat.”

„Most egy kis pihenés fog következni, de hamarosan az ETO ellen kell majd pályára lépnünk. Szeretnénk meglepetést okozni, de meglátjuk, hogyan alakul. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Győr egy sokkal magasabb szintet képvisel és játéktudásban is jóval felettünk állnak.” – nyilatkozta Vári Viktória.

„Nagyon vártuk, hogy végre bemutatkozhassunk hazai pályán az NB I.-ben, szerettünk volna győzelmet ajándékozni a közönségnek. A héten videóztunk is, megvolt a taktikánk a Kelen ellen. Máshogy álltunk fel, mint Fehérváron tettük. Ez be is jött, hiszen sikerült vezetést szereznünk, de a végén nem összpontosítottunk eléggé.”

„A második félidőben is próbáltuk ugyanazt játszani, de talán több párharcot vesztettünk, mint az első játékrészben. Volt egy pár perces kihagyásunk ezen a meccsen is, ami nem fér bele ezen a szinten. Hasonlóan az előző meccsünkhöz, itt is kihasználta a lehetőséget az ellenfél.”– mondta Kiss Gabriella.

„Győzni szerettünk volna az első hazai bajnokinkon. Úgy érzem, a lányok nagyjából hozták is, amit kértem tőlük az első játékrészben. Megszereztük a vezetést, de ebben több is lehetett volna. Ilyenkor látszik, hogy mennyire rutintalanok vagyunk még.”

„A keret nagyon fiatal, rengeteget kell még tanulnunk. Ettől függetlenül mind a két mérkőzésünkben benne volt, hogy győzzünk, úgy hogy nem szabad szomorkodni. Tovább kell lépnünk, dolgoznunk kell. Rengeteget kell gyorsulnunk a jövőbe, mind a gondolkodásban, mind pedig a játékban.”

„Le vagyok törve, mert ez egy győztes meccs is lehetett volna. De legalább az 1 pontnak össze kellett volna jönnie. Nem adjuk fel, csináljuk tovább. Büszke vagyok a lányokra, mert fizikálisan egy nagyon kemény ellenfél ellen kellett pályára lépniük. – nyilatkozta Micskó Márk, vezetőedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a