Nem lehetnek kifogások, küzdeni, hajtani kell kifulladásig

2019-04-12

Szomszédvári rangadót játszik vasárnap a Pécsi MFC és a Szekszárdi UFC, s a három pontnak a bennmaradásért vívott harcban is óriási jelentősége van.

Ellentétes formát mutat a két együttes, a baranyaiak legutóbbi két meccsüket megnyerték, mi pedig két nyerhető találkozón is vesztesen hagytuk el a pályát. A piros-feketék összeálltak az utóbbi hetekben – a télen több játékost is igazoltak –, így kicsit eltávolodtak a legveszélyesebb zónától. Ellenben együttesünk minden héten háborúba megy, ha szeretné kiharcolni a bennmaradást.

Elérkezett számunkra az az időszak, amikor az aktuális forma nem számíthat a pályánmondta Kvanduk János, csapatunk vezetőedzője.Minden mérkőzésen pontot, pontokat kell szereznie a csapatnak. Vannak olyan hiányzóink, akiknek a tudása alapvetően határozhatja meg alakulatunk eredményességét, de e mögé eddig sem bújtunk és ezután sem fogunk. Jó lenne valamivel egyenlőbb feltételek mellett küzdeni az ellenfeleinkkel, de erre nincs ráhatásunk az öltözőből, így nincs is értelme foglalkozni vele. Túl egyszerű lenne azt gondolni, hogy ha nyerünk, akkor a játékosok lelkesek, ha veszítünk, akkor pedig hiányzott az akarat. Biztos vagyok benne, hogy labdarúgóim elszántságával most hétvégén sem lesz probléma. De nem szabad olyan koncentrációs hibákat elkövetni, mint az elmúlt fordulókban a kapott góloknál. Úgy gondolom, döntetlenre minden ellenfél ellen képesek lehetünk ebben az osztályban. Azt a nagy lépést kell megtennünk, ami ebből a rossz szériából a győzelem felé visz.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a