Megyei rangadó következik vasárnap (2018. 11. 04. 13.30 óra).
Igazi hatpontos mérkőzést vívunk a Közép-csoport 13. fordulójában, a Paksi FC II. csapata látogat hozzánk. Mindkét együttes elég mély gödörben van, mi négy meccse nyeretlenek vagyunk, utoljára szeptember végén hazai pályán 1–0-ra vertük a Pécsi MFC-t. Nem megy Tököli Attila alakulatának sem. A zöld-fehérek tíz meccse nem tudtak győzni, első és eddig egyetlen sikerüket még augusztus közepén a Szentlőrinc otthonában (!) aratták Bognár Dávidék, így a kieső zónából, a 15. helyről várják a derbit.
A mi szezonunkban sokkal több volt, mint amit eddig mutattunk. Hiába kezdtük jól a bajnokságot, a mély gödörből nem tudunk kilábalni. Egyszer azonban minden rossz sorozat megszakad. Jó lenne, ha a kiesés elkerüléséért vívott harcban egyre lejjebb csúszó paksiak ellen végre rátalálnánk a győzelmi ösvényre, ellenkező esetben elkezdhetünk hátrafelé tekingetni. Kvanduk János vezetőedzőnek csatárposzton lehetnek problémái, annak ellenére, hogy a Budafoki MTE elleni kupameccsen nemcsak gólt lőttünk, hanem helyzetek kialakításáig is eljutottunk. Sok függ attól, hogy Fejes Péter és Dombi Gergő tudja-e vállalni a játékot. Juhász Máté és Márton Erik végre visszatért, az ő stílusuk jól jöhet a pálya közepén.
Nyilván nem szeretnénk bebetonozni magunkat a tizedik hely környékére, magasabbra törünk, ehhez a hátralévő négy őszi összecsapáson meg kell kezdeni a felzárkózást.