NB III-as riválist kaptunk a Magyar Kupa első fordulójában

2019-09-10

Az MLSZ hétfőn elkészítette a Magyar Kupa-főtábla első körének teljes párosítását. Együttesünk a szintén harmadosztályú újonc Lipót Pékség SE-t fogadja szeptember 21-én, szombaton 15.00 órától. (Varga Péter vezetőedző csapata hat forduló után a Nyugati-csoport hatodik helyén áll.) A többi Tolna megyei alakulat közül az NB I-es Paksi FC Putnokon (NB III) szerepel, a megyei I. osztályú Bonyhád VLC a Puskás Akadémiát látja vendégül, a Tamási 2009 FC pedig szintén hazai környezetben a Tihanyi FC (Veszprém megye I.) ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, ha ez nem sikerül a rendes játékidőben, kétszer tizenöt perc hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a