Nagy esély a pontszerzésre

2022-10-28

A Simple Női Liga NBI. 9. fordulójában a Szekszárdi WFC csapata az Újpest FC-hez látogat vendégségbe. A mérkőzés előtt csapatunk kapusedzője, Kágyi István latolgatta az esélyeket.

„Jól telt a hét, a sérültjeink lassan kezdenek visszatérni, egyelőre úgy néz ki, hogy a hétvégén ki tudunk állni végre a teljes kerettel. A két héttel ezelőtti, Szeged elleni pontszerzésünk nagy lendületet adott a csapatnak, erre rátett még egy lapáttal a múlt heti, Soroksár elleni továbbjutásunk a Simple Női Kupában is.”

„Nagy reményekkel vágunk neki ennek a mérkőzésnek, szeretnénk megszerezni az első győzelmünket a bajnokságban, amire talán most van a legnagyobb lehetőségünk. Reméljük, az eddig visszafogottabb teljesítményt nyújtó játékosaink is oda teszik magukat és átérzik annak a súlyát, hogy el kellene kezdeni gyűjtögetnünk a pontokat.”

„A kitűzött célunk a bent maradás kiharcolása, ehhez viszont pontokat kellene szereznünk. Egész héten erre a meccsre készültünk, szeretnénk meglepni az ellenfelünket és több góllal szeretnénk nyerni ellenük.”

„Az Újpest az eddigi tapasztalatok alapján egy defenzív futballt játszó csapat, elképzelhető, hogy tíz emberrel fognak védekezni ellenünk is. Még soha nem találkoztunk velük, így nem tudunk messzire menő következtetéseket levonni az eddigi szereplésük alapján. Reméljük, végre kiszakad nálunk a gólzsák és végre több gólt szerezve sikerül győzelmet aratnunk.” – nyilatkozta Kágyi István, kapusedző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a