A MOL Magyar Kupa második fordulójában a Szekszárdi UFC hazai pályán fogadja a Budaörs együttesét. A Tolna megyeiek az első fordulóban a Mohács csapatát búcsúztatták 3-0 arányban, míg a fővárosiak a Semjénházát győzték le 1-0-ra. Az összecsapás előtt csapatunk asszisztens edzője, Mészáros István nyilatkozott.
„Az edzésmunkánkban különösebben nem volt más a ritmus, próbáltuk stáb szinten megbeszélni az első öt forduló tapasztalatait. A kupameccs azért más, mert más a célunk, mint a bajnokságban. Szeretnénk minél tovább jutni és örülnénk, ha a szekszárdi szurkolóinkat megajándékozhatnánk akár egy első osztályú ellenféllel.”
„Mind védekezésben, mind támadásban, mind pedig az átmentek tekintetében van még hova fejlődni. Támadásvezetésben elővettük az elmúlt év variációit, bízunk benne, hogy ezeknek a gyakorlatoknak a végrehajtása eredményesebb lesz, mint az elmúlt meccseken volt.”
„Az utóbbi találkozóinkon nem rúgtunk még akciógólt. Pontrúgás után, illetve második szándékból értünk el találatot a bajnokság során. Az ellenfelünk tavaly az NB II.-ben játszottak, idén ugyanúgy két győzelmük és három vereségük van, mint nekünk. Közel azonos játékerőt képviselnek mint mi, kiegyensúlyozott mérkőzésre számítok.”
„A kupában nincsen fiatal szabály, így nem kell kötelezően pályára lépnie senkinek sem. Augusztusra azt határoztuk el, hogy mindenki közel ugyanannyi játéklehetőséghez fog jutni. A hónapban lévő nyolc találkozónk alatt mindenki megmutathatja, hogy mennyire kíván szerepet játszani a csapatban.” – nyilatkozta Mészáros István, asszisztens edző.