Mindkét csapatnak szüksége van a három bajnoki pontra

2019-03-14

Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt rendezik az élvonalbeli női futsalbajnokság harmadik megyei rangadóját: a felsőházban maradásért harcoló WSH-Palmfood Tolna-Mözs az első helyre pályázó csapatunkat fogadja.

Lehet bármilyen formában egyik vagy másik csapat, ebből nem érdemes kiindulni egy ilyen presztízsmérkőzés előtt. A lélektani előny nálunk van, mert a múlt héten a Magyar Kupa-győztes Astra elleni 3–3-as döntetlen alkalmával kétszer is fel tudtunk állni egygólos hátrányból, nem mellesleg Micskó Márk együttese hét mérkőzés óta nem talált legyőzőre (négy győzelem, három döntetlen). Ebben fontos szerepet játszik az is, hogy tizennyolc kapott góllal a legjobb védelemmel rendelkezünk.
Ezzel szemben a Tolna-Mözs négy bajnoki óta nyeretlen: a Miskolctól (4–5), a Hajdúböszörménytől (3–5) és az Astrától (4–7) is kikapott, a felsőházzal szemező Gyulával pedig döntetlent (3–3) játszott.
A bajnokságban lejátszott tizenöt mérkőzés szekszárdi fölényt mutat: mi hat, a Tolna három találkozót nyert meg, ráadásul utolsó hét összecsapásunkon Ganczer Hajnalkáék veretlenek maradtak (négy győzelem, három döntetlen).

A legfontosabb meccsekre viszont felszívják magukat Varga Adélék, idén így tudtak kiejteni minket a kupából (2–1), illetve a tavalyi bajnokságban megszerezték a bronz­érmet (két 2–2-re végződő találkozó után végül büntetőkkel nyert a Tolna).

Női NB I, az állás: 1. Astra 32 pont/14 mérkőzés, 2. Szekszárd 31/14, 3. Hajdúböszörmény 27/14, 4. Tolna-Mözs 16/14, 5. Gyula 15/13, 6. Miskolc 10/14, 7. TFSE 4/13.

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a