Minden pont fontos lenne a számunkra

2023-04-21

A Simple Női Liga NBI. tizennyolcadik fordulójában a Szekszárdi WFC az MTK Budapest Zrt. együttesét látja vendégül. Az összecsapás előtt csapatunk erőnléti edzője, Ganczer Hajnalka latolgatta az esélyeket.

„Bajnoki és felkészülési mérkőzésen is találkoztunk már idén az MTK-val, így volt mit elemeznünk a soron következő megmérettetésünk előtt. Próbáltuk megtalálni azokat a pontokat, ahol sebezhetőek lehetnek.”

„A múlt heti vereség után sokat beszélgettünk, ami úgy érzem jót tett a lányoknak. Jól dolgoztak a héten. Még mindig sok van vissza a bajnokságból, és több olyan meccs is vár ránk, ahol nem elképzelhetetlen a pontszerzés. Ezt a lányok is tudják és így is készültek a szombati mérkőzésre.”

„Az MTK jobb csapat, ez nem is kérdés. Várhatóan itt is a védekezésen lesz a fő hangsúly. De ha mindenki fegyelmezetten teszi a dolgát és a 90. percig koncentrálnak a lányok, akkor hazai pályán sok gondot okozhatunk az ellenfél számára. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is sok, de adódnak majd gólszerzési lehetőségek, amikből minél többet ki kellene használnunk.”

„Jó lenne, ha sok szurkoló buzdítaná a lányokat. A szekszárdi tábor fantasztikus hangulatot tud teremteni, amit szerintem az egész országban ismernek már. Plusz embert jelentenek a pályán, ez most nagyon hiányzik a lányoknak. A vágyam természetesen a pontszerzés. Ezen a mérkőzésen inkább az MTK-nak van veszítenivalója. Remélem, hogy ezáltal a csapat felszabadultan tud játszani és abból bármi kisülhet. Reálisan nézve már azzal is elégedettek lehetünk, ha a játék minden elemében előrelépést látunk.” – nyilatkozta Ganczer Hajnalka, erőnléti edző.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a