A Simple Női Liga hatodik fordulójában a Szekszárdi WFC az Astra csapatát látta vendégül. A csoda sajnos ezúttal is elmaradt, a csapatunk még mindig pont nélkül található a tabella legvégén.
„Nagyon szomorú és mérges vagyok, mert ezen a mérkőzésen győznünk kellett volna, de amíg játékosaim nem lesznek győztes mentalitásúak, addig ez csak álom marad. Ellenfelünknek van már 11 pontja, nekünk pedig 0.”
„Semmivel sem voltak ma jobbak nálunk, sőt… Azt viszont látnunk kell, hogy a nyári igazolásaink 1-2 kivételtől eltekintve nem jöttek be, többen már nem is tartoznak a csapat kötelékébe.”
„Fájó, hogy nincs pontunk, mert ha levesszük a két kiemelkedő csapatot, a Győrt és a Fradit, akkor három egygólos, illetve egy kétgólos vereségünk volt. Teljesen partnerei tudunk lenni minden ellenfelünknek.”
„Nuanszokon múlik a siker, ezért ha a csapatom rálép arra az útra amiben én hiszek, akkor végre nem csak a szimpatikus vesztes szerepe jut nekünk. Abból ugyanis nekem már nagyon elegem van! Remélem, ezt a csapat is így gondolja. Győztes mentalitás, ez hiányzik, erre van szükség!” – nyilatkozta Micskó Márk, vezetőedző.