Mérkőzés után: SZUFC – MOL Fehérvár II. (0 -0)

2022-07-16

Az előszezon hatodik felkészülési mérkőzését követően csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt formált véleményt a MOL Fehérvár II. elleni találkozóról. A mester értékelte a mutatott játékot és kitért az elért eredményre is.

„Két egyforma képességű csapat játszott egymással. Egy kicsit frissebbnek éreztem az ellenfelünket az első félidőben, talán egy kicsivel többet is birtokolták a labdát, mint mi, de nagyrészt meddő játék folyt a pályán. Helyzetekből kevés volt mind a két oldalon, átlövésekkel próbálkozott mindkét gárda.”

„A második félidő elején jól játszottunk, mi birtokoltuk többet a labdát. Aztán ahogy telt az idő, egyre fáradtabbak lettünk. Csak négy cserénk volt, így az egész heti terhelést megérezték a játékosok. Az ellenfél többet tudott frissíteni, így dominálni tudtak ismét.”

„A középső zónában folyt a játék, kevés lehetőség volt a gólszerzésre. A Fehérváriaknak volt egy nagy helyzetük, de nem tudták gólra váltani. Valahogy mindkét csapatnál a támadó harmadban becsúszott rossz passz révén haltak el a lehetőségek.”

„Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal. Akármilyen fáradtak voltak a srácok, mentek és csinálták becsülettel. A mérkőzés elérte az eredményét. Úgy gondolom, ha kipihenten játszik egymás ellen a két csapat, még jobb találkozót láthattunk volna.”– nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

 

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a