Mérkőzés után: Puskás Akadémia FC (U-19) – SZWFC (1 -2)

2022-07-30

Micskó Márk gárdája edzőmérkőzésen lépett pályára a Puskás Akadémia FC vendégeként, ahol a felcsúti klub U19-es csapata ellen 2-1-es győzelmet aratott. A találkozó után a Szekszárdiak két gólszerzője, Kiss Gabriella és Kágyi Kíra mondta el véleményét az összecsapásról.

„Nagyon jó mérkőzés volt, szerintem elég pörgős is. Direkt nem támadtunk ki, hanem hagytuk, hogy kicsit ránk jöjjenek, gyakorolva a védekezést is. Ennek megfelelően sokat támadtak, kellő iramot diktálva, szóval nagyon hasznos volt számunkra ez az összecsapás”

„Egy szép akció után megszereztük a vezetést, majd szabadrúgásból kiegyenlített az ellenfél. De nem adtuk fel és támadtuk a végéig, így pár perccel a lefújás előtt ismét gólt szereztünk és beállítottuk a 2-1-es végeredményt.”

„A labdakihozatalunk nagyon jól működött, ennek köszönhetően szép akciókat tudtunk vezetni. A védekezésben picit még fejlődnünk kell és sokkal többet kell kommunikálnunk egymással a pályán. A párharcok megnyerésében is szeretnénk javulni a jövőben” – nyilatkozta Kiss Gabriella.

„Egy nagyon jó környezetben egy szuper mérkőzést tudtunk játszani. Végre egy női csapat ellen is pályára léphettünk a sok fiú gárda után. Szerintem jól játszottunk, fizikálisan is teljesen rendben volt a csapat.”

„Pozitívum, hogy nagyon szépen kihoztuk a labdákat és a kondíciónk teljesen rendben van, hála a kemény felkészülésnek. Amiben pedig fejlődnünk kellene, az a dinamikus előre játékunk és a helyzetkihasználásunk.”

„Sokkal nagyobb volt a tempó, mint amit az előző szezonban az NB2-ben megszokhattunk. Az ellenfél is egy nagyon fiatal és agilis csapattal lépett ellenünk pályára, így egy nagyon jó mérkőzést tudtunk velük játszani. Büszke vagyok a csapatomra és az elért eredményre.” – mondta Kágyi Kíra.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a