Az NB III. Közép csoport harmadik fordulójában a Szekszárdi UFC 1-0-ás vereséget szenvedett az Újpest FC II. csapatától. A mérkőzés után Turi Zsolt, a Tolna megyeiek vezetőedzője foglalta össze a mérkőzésen látottakat.
„Ez egy fájó vereség volt számunkra, mert a csapat nagyon sok mindent tett azért, hogy itthon tartsa a három pontot. Rengeteget birtokoltuk a labdát, ennek megfelelően lehetőségeink is nyíltak, hogy gólhelyzeteket tudjunk kialakítani.”
„Az első félidőben meddő mezőnyfölényünk volt, az ellenfél teljes mértékben arra játszott, hogy a mögénk belőtt labdákból próbáljon helyzeteket kialakítani. Ezeket rendszerint hatástalanítottuk is. Aztán a 17. percben jó 35 méterről, a semmiből akkora gólt kaptunk, hogy azt bármelyik bajnokságban megirigyelték volna.”
„Próbáltunk mindig frissíteni és előre fele cserélni. Egyre támadóbbá tettük a csapatot. Az új emberek jól szálltak be a játékba. Az, hogy nem sikerült pontot menteni vagy megfordítani a mérkőzést, azt a kreativitásunk hiányának számlájára írnám. A támadó zónában szinte nulla átlövésünk volt, amiből lehetett volna gólt szerezni. Ezen kívül a pont és sarokrúgásaink is veszélytelenek voltak ma.”
„Az Újpest a második félidőben teljesen visszaállt, 11 emberrel védekeztek. Az első félidőben megfigyelhető kontratámadás kísérleteiket is teljesen feladták. Tudatosan visszahúzódtak ellenünk a vezető góljuk után. Csináljuk tovább, szomorkodni nincs időnk, hiszen szerdán újabb bajnoki vár ránk Cegléden.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.