Mérkőzés előtti interjúk: Dupla rangadó

2022-07-12

Kettős rangadó vár a Szekszárdi UFC férfi NB3-as csapatára. A felkészülés ezen időszakában Turi Zsolt vezetőedző úgy határozott hogy minden kerettag számára a lehető legtöbb játékperceket szeretné biztosítani, így csapata először a Paks II gárdáját  majd a VLS Veszprém együttesét látja vendégül ugyanazon a napon. A két összecsapást megelőzően klubunk pályaedzője, Dr. Balogh István illetve két játékosa, Horog Ádám és Pomozi Zoltán osztották meg gondolataikat.

„A felkészülésünk közepén járva úgy döntöttünk, hogy holnap két mérkőzést is fogunk játszani. Ennek az oka az, hogy szeretnénk, hogy a csapat nagy része 90 perces terhelést kapjon,  valamint a fiatalok is több játéklehetőséghez jussanak.”

„Az összes posztunkon nagyjából azonos képességű labdarúgóink vannak, megérdemlik, hogy ugyanannyi játékpercet töltsenek a pályán. A legutóbbi, Körösladány elleni meccsünket sikerült győzelemmel zárnunk, nagyon bízom benne, hogy holnap a Paks II. és a Veszprém ellen is folytatódni fog a széria.”

„Én is nyáron kerültem a csapathoz, lenyűgözött a pozitív légkör. Nagyon erős keret van kialakulóban. A csapatokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mind a két felállási formánkat tudjuk mérkőzés közben variálni. Még van pár sérültünk illetve betegünk, de bízzunk benne, hogy az első hazai mérkőzésünkre kilátogató szurkolóinkat két győzelemmel tudjuk majd megörvendeztetni.”

„A keretünk lényegében már lezárult, egy-két olyan játékos csatlakozhat még hozzánk, akik már egy ideje itt edzenek velünk. Az utolsó részletekben kell már csak megállapodnunk. A taktikánkat tekintve sok támadónk van, így az offenzív játékot fogjuk előtérbe helyezni. Bizakodva várjuk a szezonkezdetet.” – nyilatkozta Dr. Balogh István, pályaedző.

„Várom a Veszprém elleni mérkőzést, mert játszottam is ott. Sokat tanultam az ottani edzőtől és jó közösségben is voltam. Tovább kellett lépjek, ezért jöttem ide, Szekszárdra. Kíváncsi vagyok, milyen munka folyik ott, mennyit fejlődtek a volt csapattársak. Tavaly is a harmadik helyen végeztek, biztosan pikáns meccsnek nézünk elébe.”

„Jól zajlik a felkészülés, bár most mindenkin kijött kicsit a fáradtság, mert megkapjuk a terhelést minden nap. Szerdán és szombaton is edzőmeccseket játszunk, nincs megállás. Az újak elég korán beilleszkedtek, hamar be tudtuk fogadni őket. A keretünk erősödött, a bajnokságban akár az ötödik hely sem tűnik elérhetetlennek.” – mondta Horog Ádám, a csapat játékosa.

„Holnap két mérkőzésünk is lesz, nem tudom, hogy melyiken kapok majd lehetőséget. Nyilván volt klubom, a Paks ellen nagyobb motiváció lenne a kaput őrizni, de majd a szakmai stáb eldönti, hogy ki melyik meccsre áll be.”

„Fárasztó a felkészülés, nagyon sűrű a program, de nyilván ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a csapat a legjobb állapotba kerüljön a szezonkezdetre. Úgy gondolom, mind erőben, mind taktikában sokat fejlődött a csapat, a bajnokság rajtjára csúcsformában leszünk.”

„Minden meccset szeretnénk megnyerni, úgy megyünk ki a pályára, hogy a legjobbunkat adjuk. A stáb azon dolgozik, hogy minél jobb eredményeket érjünk el együtt. A legjobb 10-be mindenképpen szeretnénk bekerülni. Nem lesz egyszerű dolgunk, de küzdeni fogunk!” – nyilatkozta Pomozi Zoltán, a csapat játékosa.

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a