Az MLSZ szerda délutáni határozata szerint az alacsonyabb osztályokban önkéntes lett a bajnokságokban való részvétel, amely lehetőséggel a Tolna megyei egyesületek jelentős része él.
Klubunk megyei II. osztályban szereplő felnőttcsapata jelezte az MLSZ Tolnai Megyei Igazgatóságának, és tudatta soron következő ellenfeleivel is, hogy a 2020/2021-es bajnoki kiírás őszi szezonjában már nem lép pályára.
Vizdár Zsolt, a csapat játékos-edzője elmondta, nehéz szívvel, de meghozták a döntést. Több játékos környezetében is felütötte a fejét a koronavírus, néhányan karanténban vannak, illetve több labdarúgó sérülés miatt hetekre kiesett, így nem látják értelmét az idei folytatásnak. A 2020-as évből még hátralévő három bajnoki találkozó – Madocsa, Fadd, Kisdrorog – átkerül 2021-re. Az elmaradt bajnoki mérkőzések új időpontjait a megyei igazgatóság versenybizottsága fogja kijelölni.