Megkezdte a felkészülést NBIII-as csapatunk!

2021-06-28

A mai napon megkezdte az edzéseket felnőtt csapatunk!

Turi Zsolttal a hét közepén beszélgetünk a játékosok állapotáról és a tervekről, illetve egy menetrendet is megosztunk a felkészülési mérkőzések időpontjairól.

Turi Zsolt: „Játékosok kipihenték magukat, még ha nem is volt rá olyan sok idejük. A frissítés és a pihenés volt most a legfontosabb, mert elég kemény program vár majd a fiúkra, hiszen vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban is fognak játszani. A hangulat nagyon jó, mikor nehéz helyzetben volt a csapat, ez akkor is megvolt. A hétközi edzések mindig jó kedvűen telnek, mindenki elvégzi a rászabott feladatot becsülettel. A felkészülési mérkőzésekről annyit, hogy igazából ez arról szól, hogy a játékosok kicsit kizökkenjenek ebből a heti monotonitásból, illetve a mérkőzések mindig fontosak, más mint egy szimpla edzés és így jobb képet kapunk mi az amin változtatni vagy épp fejlődni kell a bajnoki rajtig. Mindenképpen sikeresebb szezont szeretnénk produkálni mint amilyen az előző volt!”

A felkészülési mérkőzések időpontjai:

2021.07.03 – Szekszárdi UFC 1:1 Kaposvári Rákóczi FC – 17:00
2021.07.10. – Ferencvárosi TC II. 2:2 Szekszárdi UFC – 11:00
2021.07.14. – Szekszárdi UFC 1:2 Szentlőrinc SE – 11:00
2021.07.17. – Kaposvári Rákóczi FC 3:0 Szekszárdi UFC – 11:00
2021.07.25. – Balatonfüred FC 3:2 Szekszárdi UFC – 17:00

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a