Komoly erősítést jelenthetnek az érkező játékosok

2020-02-10

Meglehetősen foghíjas, így ráfér az erősítés NB III-as felnőttcsapatunk keretére.

Az már korábban eldőlt, hogy a középpályás Turi Tamás – aki két szezont már lehúzott nálunk – visszatér, illetve a szegedi Forró Attila hozzánk igazol. Időközben két újabb labdarúgóval erősödött keretünk, az új fiúk pályára is léptek a Kozármisleny elleni felkészülési találkozón.

A 22 éves középpályás, Fejős Áron a 2016/2017-es idényben mutatkozott be az NB I-ben, a PFC színeiben tizenkét mérkőzést játszott. Kölcsönben futballozott az NB II-es Szegedben, legutóbb pedig az ugyancsak a második vonalban játszó Budaörsben, ahol egy teljes szezon alatt 24 meccset kapott, s ezeken 4 gólt is szerzett. A szintén 22 éves védőnek, Zachán Péternek 22 élvonalbeli mérkőzés van a lábában. Ő is a 2016/2017-es idényben debütált a Paksi FC-ben, s 11 alkalommal a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Kölcsönben az NB II-es Dorogban nyolc meccsen lépett pályára, legutóbb az NB III-as Veszprémben játszott, 13 találkozón egy gól fűződött a nevéhez.

Ugyanakkor hosszú a maródiak listája: a műtéten átesett Arena Ármin és Lékó Roland mellett különböző betegségek és sérülések miatt nem számíthat a szakmai stáb Füredi Patrikra, Juhász Mátéra, Fejes Péterre, Királyházi Bencére és Vituska Istvánra sem. Dienes Pál vezetőedző azt mondta, reméli, hogy a következő két hétben hamarosan többen utolérik magukat, így majdnem teljes kerettel folytathatjuk a felkészülést a tavaszi idény március 8-i rajtjára, az FC Dabas elleni hazai összecsapásra.

Forrás: Tolnai Népújság

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a