Kiütéses győzelem az Újpest ellen

2023-05-06

A Simple Női Liga NBI. 20. fordulójában a Szekszárdi WFC az Újpest FC gárdáját látta vendégül. A mérkőzés után csapatunk vezetőedzője, Micskó Márk formált véleményt a látottakról.

„Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, az eredmény pedig úgy gondolom önmagáért beszél. Nagyon jó felfogásban játszottunk az egész mérkőzésen. Az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert, bár az utolsó 5 percben azért bele bele hibáztunk mi is.”

„Félidőben mondtam is a lányoknak, hogy ez a 2-0 a lehető legrosszabb eredmény és figyeljenek oda, hogy bele ne kényelmesedjünk. Láttuk az ellenfelünk utóbbi mérkőzéseit, fel voltunk belőlük készülve, ennek köszönhetően a második félidőben majdnem száz százalékosan bejött, amit elterveztünk.”

„Számunkra ez a mérkőzés olyan volt, hogy ha nem nyerünk, akkor elbúcsúztunk volna az NBI.-től. Természetesen az a célunk, hogy bent maradjunk, ezért a lányok mindent meg is tettek. Már Szegeden is egy teljesen más felfogásban sikerült játszani a csapatnak, úgy gondolom, átlendültünk azon a félelmünkön, hogy kieshetünk.”

„Már eljutottak a lányok arra a szintre, hogy ki kell menni, meg kell mutatni, hogy mit tudunk, a végén pedig meglátjuk, hogy mire lesz elég. Még két kemény mérkőzés vár ránk, melyeken muszáj lesz még további pontokat gyűjtenünk” – nyilatkozta Micskó Márk, vezetőedző.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25539/20/1748443.html

 

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a