Kétgólos győzelem Fehérváron

2023-01-22

A Szekszárdi UFC hétvégi ellenfele a MOL Fehérvár FC II. csapata volt. A mérkőzésen mutatott játékot csapatunk vezetőedzője, Turi Zsolt értékelte.

„A gazdasági megszorítások következtében a megyei első osztályban szereplő csapatunknak vissza kellett lépnie a bajnoki szerepléstől, de ezen felül sajnos négy játékosunktól is meg kellett váljunk. Ketten elhagytak minket a téli pihenő alatt, heten pedig sérüléssel vagy betegséggel küzdenek a keretünkből, így elég foghíjasan érkeztünk meg a második felkészülési mérkőzésünkre.”

” Nagyon fiatal cseresorunk volt, amiben két 17 éves játékos is szerepelt. Takács Domán és Kárpáti Kopány is pályára lépett az utolsó negyed órában. Lelkesen léptek pályára mind a ketten és teljes mértékben megoldották a rájuk szabott feladatot.”

„Minden elismerésem a csapaté, nagyszerűen játszottak annak ellenére, hogy tegnap is egy húzós edzésen vettünk részt. Sok jó és pozitív dolgokat láttam, nagyon összeszedetten és fegyelmezetten futballoztunk, emellett nagyszerűen védekeztünk. Természetesen van még mit csiszolni, hiszen az ellenfélnek volt két kapufája is.”

„Egy kiélezett mérkőzés volt, az döntött, hogy mi ki tudtuk használni az előttünk adódó helyzeteket. Az eredmény most másodlagos számomra, a lényeg az volt, hogy a fiatalok minél több rutint szerezzenek az elkövetkezendő mérkőzéseken. Szeretnénk, ha tavaszra minél bátrabban nyúlhatnánk hozzájuk és bízunk benne, hogy élni is fognak a lehetőséggel a saját nevelésű játékosaink.” – nyilatkozta Turi Zsolt, vezetőedző.

Végeredmény:

MOL Fehérvár II. – Szekszárdi UFC (0 – 2) Gólszerzők: Budai és Péter D.

Hiányzó játékosok:

Tóth Dávid, Lékó Roland, Gellén Axel, Gulyás Péter, Aréna Ármin, Füredi Péter és Pomozi Zoltán

Távozó Játékosok:

Tratnyek Dániel, Lőrinc Dániel, Laczkó Krisztián és Sütő Endre

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a