Jó értékmérő lesz a Dunaharaszti MTK elleni találkozó

2019-08-09

Messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le az első fordulóban Pécsett elért eredményből, hiszen kezdésnek a bajnokság egyik fő esélyese ellen léptünk pályára. A Dunaharaszti MTK ellen itt az esély a javításra. Azt, hogy jelenleg hol tartunk, vezetőedzőnk és játékosok tudják a legjobban. A nézők, kívülállók az azonos képességű csapatok elleni meccseken kapnak igazodási pontot. A DMTK elleni ilyen összecsapás lesz, két nagyjából hasonló képességű együttes lép pályára. A bukik a legalacsonyabb oddsokat a döntetlenre, illetve egygólos győzelemre adnák.

„Az első találkozónk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük – nyilatkozta Dienes Pál vezetőedző. – Az eredmény mellett az elkövetett hibáink száma bosszant a leginkább. Amin a Dunaharaszti elleni bajnokin mindenképpen változtatni kell, azt átbeszéltük a fiúkkal. Szeretnénk kiszolgálni szurkolóinkat, illetve olyan támadójáték kialakítása a célunk, amivel megszerezhetjük a három pontot. Vituska István és Dombi Gergő sérült, a többiek rendelkezésre állnak.”

Támogatók

  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a
  • a